Hadrendbe állt a sorozatgyártott Szu-57

Hadrendbe állt a sorozatgyártott Szu-57

2021. január 11. 14:32, Hétfő
Az első példányt leszállították, ezt idén továbbiak követik majd a sorban.

Oroszország hosszú évek óta dolgozik saját ötödik generációs vadászgépén, követve az amerikai példát. Korábban a prototípusokat éles helyzetben is alkalmazták, most viszont leszállították az első sorozatgyártott példányt, amely ezen elődöket, valamint a balesetet szenvedett darabot követi.

A szintén orosz forrás elmondása szerint a Krasznodarban felállított egységhez került most az első, immár a sorozatgyártás részeként elkészült gép, amelyet nagy valószínűséggel a Krím-félszigeten, annak környékén használnának, nyilván elrettentő erőként. A most közzétett fotókon tulajdonképpen a második példány szerepel, hiszen az eredetileg első gép még 2019-ben szenvedett balesetet, a hidraulika meghibásodása miatt lezuhant példány viszont újabb lökést adott a további fejlesztési munkálatoknak, bár ez még mindig nem zárult le, hiszen az elképzelések szerint csak 2022-ben kapja meg a típus a nagyobb tolóerőt biztosító új hajtóművet (a most alkalmazott változatot még a Szu-30 típusról hozták át). A szaksajtóban megjelent elemzések alapján az orosz gép nem éri el az amerikai riválisok lopakodó jellegének szintjét, ezt viszont modern fegyverzettel és jobb manőverezéssel próbálják ellensúlyozni.


A déli katonai körzet idén 4 további példányt kap majd, ami nem lesz elég az új egység teljes felállítására, annak felfegyverzésére, viszont a hiperszonikus fegyverek platformjaként is szolgáló típusból 2024-ig összesen 22 gépet szállítanának le. A 2028-ig tartó periódusra vonatkozó szerződés alapján a gyártónak 76 darabot kell a légierő rendelkezésére bocsátania, de felmerült már a további bővítés ötlete, valamint az export gondolata is, bár ez utóbbiról mostanában nem sok szó esik. India után Törökország jelezte érdeklődését, viszont már a törökök is mintha saját gépen dolgoznának, így egyelőre maradnak a kisebb országok, mint például Algéria, amely hivatalosan is jelezte igényét.

A friss amerikai fejlesztéssel ellentétben az alacsonyabb ár lehet komoly tényező, ám nem feledkezhetünk meg a kínai fejlesztésekről sem, amelyek szintén egymás után futnak be.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások