AI dobhatja meg a GTA 6 karaktereit

AI dobhatja meg a GTA 6 karaktereit

2021. január 21. 17:17, Csütörtök
Fontos technológiát szabadalmaztattak, ez jó eséllyel a sokak által várt játékban bukkan majd fel.

Nem is olyan rég számoltunk be arról, hogy a Rockstar várva-várt új játéka, amely a népszerű sorozat hatodik tagjaként mutatkozna be, még jó ideig nem jön, vagyis egyelőre annyit tudunk, hogy házon belül folytatódik a munka. A most napvilágot látott hír szerint már tavaly bejegyeztek egy új technológiát, amely jóval élethűbb viselkedést eredményezne a játékban megjelenő karaktereknél.

A szóban forgó szabadalmat eredetileg még tavaly októberben jegyezték be, és bár ez hivatalosan a Take-Two Interactive tulajdonában van, az anyagot jegyző két munkatárs a Rockstar Games berkein belül tevékenykedik (technikai igazgatóként, illetve főprogramozóként), mégpedig a mesterséges intelligenciáért felelős részlegnél. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy valamelyik, egyelőre még érkezőben lévő Rockstar-alkotás élvezi majd a munka gyümölcseit, amelynek pontos részleteit nem ismerjük, viszont abban biztosak lehetünk, hogy sokkal élethűbb navigálást és viselkedést látunk majd az adott játékon belül, legalábbis ami a nem-játékos karaktereket, azok mozgását és valós időben meghozott döntéseit illeti.

Ezzel kapcsolatban kiemelik, hogy az AI széleskörű alkalmazása egy ilyen 3D-játékon belül a mai napig komoly kihívás elé állítja a mérnököket, hiszen a hagyományos konfigurációknál ez a hardver (a teljesítmény) akadályaiba, annak korlátaiba ütközik. Arra számíthatunk tehát, hogy a különböző felhő-platformok bevonásával javítanának a helyzeten, a gyakorlatban pedig mindez azt jelentené, hogy a játékon belül az NPC-k nem egy viszonylag egyszerű szkriptet, annak főbb pontjait követnék, hanem a valós személyek viselkedéséhez hasonló módon jelennének meg (a GTA 6 esetében elsősorban az utcákon, autóvezetőként, valamint járókelőként).

Tekintettel arra, hogy a cég továbbra is mélyen hallgat a megjelenésről, a játék részleteiről, hivatalos megerősítést nem várhatunk, viszont az idei évben mindenképpen tisztábban látunk majd.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások