Távolról tölt a Xiaomi fejlesztése

Távolról tölt a Xiaomi fejlesztése

2021. január 29. 20:47, Péntek
A gyártó szerint ez lesz a valóban vezeték nélküli megoldás.

Az elmúlt 1-2 évben fokozatosan elterjedtek a piacon azon okostelefonok (és egyéb hordozható kütyük), amelyek már támogatják a vezetéknélküli feltöltést, bár ehhez általában az adott készüléknek a töltőhöz nagyon közel kell elhelyezkednie, ami általában közvetlen kontaktust jelent a két tárgy között. A Xiaomi most áthidalta ezt az akadályt, így belátható időn belül jöhet a még kényelmesebb funkció.

A kínai cég hivatalos közleményben jelentette be a komoly előrelépést, annak megvalósítását, amelyre egyelőre egy technikai jellegű demó keretében került sor. A részletekről szintén szó esik az anyagban, ezzel kapcsolatban annyit érdemes megjegyezni, hogy antennák kisebb-nagyobb csoportjaival oldották meg a vezetéket nem igénylő és nagyobb távolságokon keresztül is működő felöltést, így (legalábbis az első körben) lehetővé válik az 5 wattos töltés, mégpedig néhány méteren belül. Ahhoz, hogy az átvitel működjön, természetesen a hordozható eszközöknek is támogatniuk kell a technológiát, ezeket szintén további antennákkal egészítik ki, hiszen a két oldal együttműködése révén működhet csak a Mi Air Charge.

A cég mérnökei tulajdonképpen milliméteres hullámokkal hidalták át az akadályt, az említett antennák, azok nagyobb csoportjai, ezen hullámokat küldik szerteszét nappalinkban, az ezt támogató kütyük pedig ugyanezen hullámokat alakítják át saját antennáik segítségével elektromos árammá, megindítva ezzel a feltöltés folyamatát. A fejlesztés jelen állapotában egyetlen eszköz vezeték nélküli töltését teszi lehetővé, néhány méteres hatótávon belül, viszont a technológiával idővel több készüléket is egyszerre tölthetünk majd, a fent említett 5 wattos iramban, ebben pedig a köztük lévő további tárgyak sem akadályozzák majd meg őket.

A Xiaomi egyik vezetője a Twitter oldalán megerősítette, hogy egyelőre demóról van szó, kereskedelmi forgalomba szánt terméket tehát az idei évben még nem látunk majd.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások