Távozik posztjáról Jeff Bezos

Távozik posztjáról Jeff Bezos

2021. február 4. 10:29, Csütörtök
Az Amazon alapítója és eddigi vezetője a döntésével az egész piacot meglepte. A cég negyedéves eredménye a piaci várakozások duplája lett. Tavaly október-decemberben az Amazon már a harmadik egymást követő negyedévben termelt rekordnyereséget, bevételei pedig először haladták meg a százmilliárd dollárt.

A kereskedelmi konszern nyilvánosságra hozta a 2020-as esztendő utolsó negyedévének üzleti eredményeit és egyúttal bejelentette azt is, hogy az idei esztendő harmadik negyedévében távozik a vezetői posztról Jeff Bezos. A seattle-i központú cég gyorsjelentésében közölte, hogy nettó árbevétele éves összevetésben 43,6 százalékkal 125 milliárd dollárra emelkedett október-decemberben, míg működési költségei 42 százalékkal 118 milliárd dollárra ugrottak. A nyereség 121 százalékkal 7 milliárd 222 millió dollárra kúszott fel. A vállalat alapítóját és első emberét Andy Jassy, az Amazon Web Services (AWS) vezetője követi majd a pozícióban. Bezos a jövőben ügyvezető elnök és igazgatótanácsi tag lesz. Andy Jassy 1997-ben csatlakozott az Amazonhoz mint marketing igazgató.

A bejelentésre a tőzsdezárást követően került sor. A hírre a társaság részvényének ára gyakorlatilag hullámvasútra került, először 3380 dollárról 3425 dollárra emelkedett, majd 3360 dollárra gyengült vissza, végül közel 3440 dollárra erősödött. Az árfolyam a nap végére 3390 dollárnál állapodott meg.


1999-es interjú az Amazon alapítóval, akit sokkolt vállalata sikere

Bezos a munkatársainak írt levélben úgy fogalmazott, hogy az Amazon az innovációknak köszönhetően lett azzá, ami. Közösen tettek őrült dolgokat, amelyeket ezután normális megoldásokká alakítottak át. Úttörőmunkát végeztek például az ügyfél és a személyre szabott ajánlások, az egy kattintással megvalósuló rendelések, a Prime csomagküldés, a Just Walk Out vásárlás és a klímavédelmi vállalások területén, valamint kiemelte az olyan termékeket és szolgáltatásokat, mint a Kindle, az Alexa, a Marketplace és a felhőalapú számítástechnika. A pénzügyi adatokból a találmányaik hosszú távú eredményei tükröződnek vissza. A cégalapító szerint azt Amazon most annyira innovatív, mint még soha és ezért ez az optimális időpont a váltásra.

A koronavírus-járvány kirobbanása óta, azaz már tíz hónapja a fogyasztók egyre gyakrabban rendelnek az Amazonon otthoni szállításra alapvető termékeket és egészségügyi árucikkeket is. Miközben a fizikai valóságban létező üzletek jórészt hosszú hónapokra bezártak, az Amazon több mint 400 ezer új munkavállalót vett fel, hogy ki tudja elégíteni a megrendeléseket.


Az Amazon Web Services (AWS), az Amazon által kínált biztonságos felhőszolgáltatás platform, október-decemberben az elemzői várakozásoknál valamivel gyengébben teljesített. Jóllehet épp a tavalyi negyedik negyedévben jelentették be egy sor fontos együttműködési megállapodás megkötését - például a BMW német autógyártóval, a ViacomCBS-szel, a világ egyik vezető szórakoztatóipari és médiavállalkozásával és egyéb cégekkel -, a bevételek 12,7 milliárd dollárra rúgtak, míg elemzők 11,8 milliárdot vártak.

Az online könyvesboltként induló Amazont 1994. július 5-én alapította Jeff Bezos. A világ egyik leggazdagabb embere több időt és energiát akar fordítani filantróp tevékenységre, Blue Origin nevű űripari vállalatára és a tulajdonában álló Washington Post című napilapra. A legnagyobb technológiai vállalatok alapítói közül Jeff Bezos az utolsók között vált meg a vezérigazgatói tisztségtől. A Google társalapítói, Larry Page és Sergey Brin 2019-ben, az Oracle esetében Larry Ellison pedig 2014-ben vált meg a a mindennapos ügyvezetési feladatoktól. Bill Gates 2000-ig volt a Microsoft vezérigazgatója, de 2008-ig részt vett a napi munkában, 2014-ig pedig már csak az elnöki feladatokat látta el. Gates tavaly végleg elhagyta a Microsoft igazgatótanácsát, hogy jótékonysági munkájára összpontosíthasson.

Jassy 1997 óta dolgozik a cégnél és 2006 óta vezeti az AWS-t, amely az irányításával a világ legnagyobb felhőszolgáltatójává vált. Ugyan még mindig az online kereskedelem a vállalat legnagyobb bevételi forrása, de egyre több pénzt keres a felhőüzlettel. A társaság 2020 negyedik negyedévében 44 százalékkal, 125,6 milliárd dollárra növelte a bevételét, míg a nyereségét több mint 100 százalékkal 7,2 milliárd dollárra. A kereskedelmi üzletág ebben az időszakban 112,8 milliárd dollár, míg a felhőüzletág 12,7 milliárd dollár bevételt termelt.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások