100 új játékot ígér idén a Google

100 új játékot ígér idén a Google

2021. február 18. 17:50, Csütörtök
Ez némileg alacsonyabb szám, viszont mégis szépen bővül majd a Stadia kínálata.

A Google saját streamingplatformja kapcsán az elmúlt hónapokban több érdekes fejleményről is beszámolhattunk, decemberben például kiderült, hogy végre itthon is elérhetővé válik a szolgáltatás, nemrég viszont azt közölték, hogy lemondanak a saját, házon belüli fejlesztésekről, amelyek túl sok időt és pénzt igényelnének. Most jelezték, hogy idén 100 új játékkal bővül a kínálat, ami picit a tavalyi szám alatt marad.

A hivatalos közösségi oldalon közzétett bejelentés szerint kereken 100 új játék érkezik majd az idei évben a platformra, ami nem sokkal követi azt a hírt, amelyben a Terraria hasonló verziójának leállításáról számoltak be – ez utóbbi a fejlesztő fiókjának letiltása miatt következett be. Érdemes azt is rögtön megjegyezni, hogy tavaly még 120 játék közelgő megjelenését ígérték meg, vagyis a most megjelent idei kerek szám ez alatt marad, ám kétségtelen tény, hogy így is jelentős mértékben bővül majd a kínálat. Kilenc fejlesztést külön kiemeltek, ezek a közeljövőben elérhetővé válnak majd, tehát a játékosok az első körben ezen címek megjelenésére számíthatnak.

A (remélhetőleg nem fekete lovasként érkező) kilenc az alábbi játékokat takarja: Shantae: Half-Genie Hero Ultimate Edition (február 23.), Shantae: Risky's Revenge - Director's Cut (február 23.), It came from space and ate our brains (március 2.), FIFA 21 (március 17.), Kaze and the Wild Masks (március 26.), Judgment (április 23.), Killer Queen Black (hamarosan), Street Power Football (hamarosan), Hellpoint (hamarosan). Szintén az idei év vége előtt egészül majd ki a kínálat olyan jelentős nevekkel, mint a Far Cry 6 és a Hello Engineer, ami legalább ilyen fontos fejlemény lesz. Jelen pillanatban nagyjából 100 játék elérhető a felhasználók számára, nemrég azonban azt is elárulták, hogy összesen mintegy 400 játék fejlesztését követik figyelemmel, ezek durván 200 különböző fejlesztő jóvoltából jelennek majd meg.

Néhány hónapon belül kiderül, hogy mennyire tudják majd tartani a menetrendet, illetve hogy ez mennyiben lesz elegendő a tábor kibővítéséhez.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások