Lekerül a Xiaomi az amerikai fekete­listáról

Lekerül a Xiaomi az amerikai fekete­listáról

2021. május 15. 12:41, Szombat
A kínai mobilgyártó valószínűleg nagyon örül a tengerentúli kormányváltásnak.

A távozó amerikai elnök, Donald Trump az utolsó hivatali napjaiban a befektetések megtiltásával még egyet belerúgott a kínai távközlési cégekbe. A korábban kihirdetett feketelista további 9 kínai gyártóval bővült, köztük volt a Xiaomi is, amelyet annak ellenére érintett hátrányosan a döntés, hogy nincs is jelen az amerikai piacon. Február elején a kínai társaság beperelte az Amerikai Egyesült Államokat, konkrétan az amerikai védelmi és a pénzügyminisztériumot az ellene hozott intézkedések miatt, továbbá tiltakozott az ellen is, hogy a Trump-kabinet "kínai katonai vállalatnak" nevezte. Márciusban az ügyet tárgyaló szövetségi bíróság azonnali érvénnyel hatályon kívül helyezte a konszernt sújtó amerikai szankciókat.

Most a Bloomberg gazdasági hírügynökség arról számolt be, hogy Joe Biden vezette kabinet úgy döntött, hogy megvizsgálja a Donald Trump által hozott intézkedéseket és ahol lehet, enyhíteni fog azokon. Az első lépés a Xiaomi-t érintette. Az amerikai védelmi minisztérium közölte, hogy teljes mértékben visszavonja a kínai óriáscég elleni szankciókat.

A mostani döntés értelmében a két fél május 20-ig közösen dolgoz ki egy egyezséget. A határozat a márciusi bírósági iratokon és az azokban leírt indoklásokon alapul. Az utóbbiakból kiderült, hogy a szaktárca nem érvelt megfelelően a Xiaomi elleni felvetésekkel kapcsolatban és egyúttal túllépte a hatáskörét. Ráadásul becsúszott egy kínos hiba is, amikor az egyik esetben tévesen idézték a szükséges szöveget. A bíróság akkor azt írta, hogy az ilyen hibák nem erősítik meg a döntéskeresés pontosságába vetett bizalmat.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások