Könnyű dolga volt a hackereknek

Könnyű dolga volt a hackereknek

2001. február 13. 05:20, Kedd
A Világ Gazdaság Fórum (WEF) tiltakozásának adott hangot, mert az egyik svájci hetilap megjelentette azoknak a vezetőknek a nevét, akiknek személyes adatait ismeretlen hackerek ellopták.

A Világ Gazdaság Fórum számítógépes rendszerébe betörő bűnözők 1400 politikus, üzletember és híresség (Bill Clinton volt amerikai elnöktől egészen Dustin Hoffman színészig) bizalmas adatait lopták el. A hackerek a hét elején kijelentették, hogy nagyon könnyű volt megszerezni az információkat.

A Virtual Monkeywrench néven ismert csoport a svájci hetilap hasábjain keresztül üzent. Az újságnak a csoport azon négy tagja nyilatkozott, akik az elektronikus betörést elkövették. Állításuk szerint az adatokat ellopni körülbelül annyira volt nehéz, mint amennyire egy séta a parkban megterhelő. A csoport elmondta, hogy céljuk a hatalom megtámadása volt, de ugyanakkor "jó szándékú szabotázsnak" minősítették az akciót. A Virtual Monkeywrench tagjai nyilatkozatukban kihangsúlyozták, hogy a megszerzett adatokkal nem kívánnak visszaélni, ezért az érintetteknek sem zsarolástól, sem másmilyen károkozó akciótól nem kell félniük.

"Számunkra a szellemi tulajdon törvénytelen, mert a hatalom érdekeit szolgálja. Az Internet végre lehetővé teszi, hogy megosszuk az információt az egész világgal." - mondták.

A Világ Gazdaság Fórum először tagadta, hogy a volt amerikai elnök adatait is megszerezték volna, de később elismerték, hogy a hackerek hozzáfértek az információkhoz, így a volt elnök a találkozón használatos jelszavát is megkaparintották.

A hatóságok még nincsennek felkészülve a védekezésre

A Virtual Monkeywrench tettét bizonyítandó elküldte az újságnak azt a lemezt, mely 27000 vezető, sztár adatait tartalmazta, Dustin Hoffman e-mail címét is beleértve. Az adatbázisban olyan nagy nevek szerepelnek, mint Yasser Arafat, Vladimir Putyin, Bill Gates, vagy JeanMarie Messier.

Összegezve: a rendőrségnek sikerült helytállnia az utcákon, és a WEF davosi találkozóján visszaverték a tűntetőket, de az online védelem terén a hatóságok elbuktak.

Az Internetes, elektronikus eszközöket használó tűntetőket hacktivistaként ismeri a világ. Az online tiltakozók pontosan olyan harcot folytatnak, mint az utcán felvonuló társaik. Az utóbbi években már több hivatalos szervezet és multinacionális cég is hasonló emberek támadásainak áldozatává vált. Sorsát nem kerülhette el sem a McDonald's, sem Starbucks, de az Amerikai Légierő és az FBI is megkapta már a maga pofonjait.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások