Robotok ütközése miatt gyulladt ki egy brit raktár

Robotok ütközése miatt gyulladt ki egy brit raktár

2021. július 20. 23:11, Kedd
Az Ocado brit internetes szupermarket egyik londoni raktárában tűz ütött ki azután, hogy több robot összeütközött egymással.

A vizsgálatok kiderítették, hogy nem az emberek, hanem a gépek hibáztak. Ez már nem az első ilyen eset volt. Az Ocado a telephelyén több ezer mosógép méretű robotot alkalmaz, amelyek teljesen önálló módon, egy mintát követve közlekednek a területen és végzik a feladataikat. Néhány nappal ezelőtt azonban három gép összeütközött egymással és emiatt tűz gyulladt ki. Erről a vállalat közleményében tájékoztatta a nyilvánosságot.

Az Ocado kiemelte, hogy minden tervezett vészhelyzeti intézkedést alkalmaztak, így többek között kiürítették az érintett épületeket és bekapcsolták az oltóberendezéseket. Idővel megérkeztek a helyszínre a londoni tűzoltóság riasztott egységei is és sikeresen eloltották a keletkezett tüzet. Szerencsére senki sem sérült meg és csupán a raktár területének egy százalékán keletkeztek károk. A társaság közölte, hogy az ügyfelek megrendeléseinek teljesítésében kisebb fennakadások lehetnek.


Az üzemeltetett raktárak teljesen automatizáltak és hűtöttek, azokban az élelmiszereket függőlegesen tárolják. A gépek síneken közlekednek, a vezérlésük a helyi 4G-hálózaton keresztül egy saját fejlesztésű szoftverrel történik. A 750 000 tárolási helyet 3500 robot szolgál ki. Az egyes csomagokat emberek állítják össze. Érdekesség, hogy már 2019-ben teljesen kiégett az Ocado egyik raktára és akkor is a gépek miatt keletkezett a tűz. Minden bizonnyal az automatizáltság magas szintje is hozzájárult a tűzesetekhez.

A CNN áprilisi cikkében Alex Harvey, az Ocado műszaki vezetője a robotok időoptimalizálási programozását taglalta és úgy írta le a dolgot, mint két egymással szemben haladó autó bátorságpróbáját, amelynél a járműveket csupán az utolsó pillanatban irányítják el egymás mellett. A cég egyébként évek óta több peres eljárásban is érintett, amelyek szabadalmakról és üzleti titkokról szólnak.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások