Marad Kínánál az Apple és a Google

Marad Kínánál az Apple és a Google

2021. augusztus 25. 22:44, Szerda
A pandémia és a mérnökök hiánya miatt nem lett Vietnám sikeres alternatíva.

Az Apple és a Google tervei kapcsán már évekkel ezelőtt olvashattunk arról, hogy Kínának a jövőben kisebb szerepet szánnak, többek között az amerikai szankciók miatt is szeretnék a gyártókapacitás jelentős részét egyéb országokba, így Vietnámba áthelyezni. Ez egyelőre nem valósult meg, amelyben két fő tényező játszott jelentős szerepet.

A Nikkei oldalán olvashatunk most az elmúlt hónapok fejleményeiről, valamint a folyamatot megakasztó tényezőkről. Ebből rögtön kiderül, hogy Vietnám ugyan eleinte ideális helyszínnek tűnt, az ország Kínához való közelsége, valamint a fiatal és olcsó munkaerő miatt számos gyártó épített ki helyi kapacitást, idővel kiderült, hogy a képzett és tapasztalt mérnökök hiánya alaposan visszafogja ezt a folyamatot. Jó példa erre, hogy az Apple a harmadik generációs AirPod-fülhallgatókat már itt szerette volna előállítani, ez azonban valószínűleg csak a következő generációs termékeknél valósulhat meg, hosszabb távon pedig az AirPod-gyártókapacitás alig 20 százalékát helyezhetik majd át ide. A Google a maga részéről már a Pixel 4 esetében tervezett valami hasonlót, ez azonban szintén elmaradt, a jelek szerint pedig a most befutó Pixel 6 is még Kínában készül el, ami jelzi az akadályok méretét.

A pandémia egyáltalán nem segített, ugyanis mindkét távol-keleti ország komoly korlátozásokat vezetett be, különösen ami az utazásokat, az útlevelek kiállítását, a beérkező külföldieket illeti. Ez a delta-variáns miatt jelenleg is érvényben van, ezzel próbálják meg visszafogni az új változat terjedésének ütemét, az elmúlt hónapokban ráadásul még szigorúbb ellenőrzéseket vezettek be a szárazföldi határon. Ezzel a kínai mérnökök beutazása is megnehezedett, vagyis a meglévő hiányt nem tudták orvosolni, ezzel egy időben pedig számos gyártó (így a Samsung, a Foxconn, a Luxshare, illetve a Goertek) le is állította a meglévő üzemeket, bár ez többnyire ideiglenesen, csak májusban jelentett komoly gondot.

Az Apple egyébként az új iPad-sorozat révén már 60 millió táblát szállítana le idén, amivel rácáfolnának a szegmens tetszhalálát részletező korábbi írásokra. A Google a Pixel 5 visszavonultatását, annak nyugdíjazását tervezi, mivel hamarosan megérkezik a Pixel 6 és 6 Pro, amelyek az idei év fő attrakcióiként futnak majd be.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások