Holt galaxisokat fotózott a Hubble

Holt galaxisokat fotózott a Hubble

2021. szeptember 27. 22:14, Hétfő
Az ősrégi és távoli példányokban a korai időszakban állt le a csillagképződés folyamata.

A NASA a napokban adott hírt egy újabb érdekes tanulmányról, amelynek főbb részleteit saját hivatalos közleményükben is elérhetővé tették. A munkában a Hubble-űrteleszkóp játszott főszerepet, amellyel kapcsolatban nemrég arról írtunk, hogy annak számítógépe leállt, a kényszerű szünet után azonban végül folytatódhatott a tudományos megfigyelés, így nem kellett végleg búcsút intenünk a fontos eszköznek.

Az amerikai űrügynökség anyagában arról olvashatunk, hogy az űrteleszkóp, valamint a viszonylag közel lévő, méretes klaszterek segítségével vették szemügyre az igencsak érdekes holt galaxisokat, előbbi ugyanis a képkészítésben, utóbbiak pedig a gravitációs lencse eljárásban működtek közre, ahogy a szakemberek alaposan felnagyították a célpontokat és azok fontos részleteit. Ezt követően a Chile északi részén lévő Atacama Large Millimeter/submillimeter Array (ALMA) eszköztárára építve folytatták a munkát, megállapítva, hogy a szóban forgó hat galaxisban nincs nyoma annak a hideg pornak, amely a csillagképződés folyamatában kulcsszerepet játszó hideg hidrogéngáz jelenlétére utalna.

Mindez a magyarázat szerint azt jelenti, hogy az adott galaxisokban nagyon korán leállhatott a csillagok létrejötte, annak folyamata, ez pedig nagyjából akkor történt, amikor az Univerzum 3 milliárd éves lehetett. Azt sajnos nem tudjuk, hogy ez miért következett be, azt még a csillagászok is csak találgatják, hogy milyen okok játszhattak szerepet ebben (talán mindegyikükben egy-egy szupermasszív fekete lyuk szívta el a gázt, leállítva azt a folyamatot, amely a többi galaxisban ekkoriban még javában munkálkodott), viszont azt már tudjuk, hogy ezen példányokon az sem segít, ha esetleg a későbbiekben elnyelik szomszédos, kisebb-nagyobb társaikat, ezzel ugyanis csak saját méretüket, kiterjedésüket növelik, az eredeti folyamatot azonban már nem tudják újra beindítani.

A megfelelő válasz megtalálása érdekében folytatódni fog a munka, ebben majd az űrteleszkópok következő generációi segítenek.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások