Áramhiány van Kínában, sok gyárban áll a munka

Áramhiány van Kínában, sok gyárban áll a munka

2021. szeptember 28. 16:23, Kedd
Peking korlátozza az energiaellátást, mert a szénerőművek kimerítették a kvótájukat. Az intézkedés, amely korábban elsősorban az ipari szektort érintette, az utóbbi időben kiterjedt a lakosságra is.

Az északkeleti tartományokban lakók kénytelenek áramkimaradásokkal szembesülni, a közlekedési lámpák kikapcsolása pedig káoszt okozott több városban. A délen lévő Kantonban arra kérték az embereket, hogy korlátozzák a légkondicionálók használatát és hagyatkozzanak a természetes fényre a mesterséges világítás helyett. Mivel először a nagyfogyasztókat kérik hasonló intézkedésekre, ez mutatja, hogy mekkora a baj az országban, ami katasztrófális hatással lesz a gazdasági növekedésükre is. Kínában a korábbi években is rendszeresen alkalmaztak időzített áramszüneteket - jellemzően az éjszakai órákban, - a csúcsidő zavartalan ellátásának biztosítása érdekében, ám ezek gyakorisága a múlt év második fele óta fokozódott.

Az ország 31 tartományi fennhatósága közül 20 alkalmazott áramhasználati korlátozásokat az elmúlt hetekben. A termelők készleteik feltöltésével, és alacsonyabb energiaigényű berendezések beszerzésével igyekeznek elejét venni a fennakadásoknak. A Nikkei Asian írta meg, hogy Kínában az Apple és a Tesla számos beszállítója volt kénytelen átmenetileg leállítani az üzemeit, mert a helyi kormány az energiaellátás korlátozása mellett döntött azért, hogy teljesíteni tudja a korábban kitűzött klímavédelmi célokat.

Az érintett vállalatok közül a Unimicron Technology Corp azt közölte, hogy a három kínai létesítményében leállította a termelést. A döntés hatásai egyelőre korlátozottak, mert más gyárakban sikerült növelni a termelést. A kényszerszünet különösen érzékenyen érinti az autóipari és az IT-cégeket, amelyeknek amúgy is meg kell birkózniuk az éve eleje óta tartó chiphiánnyal. A Concraft Holding - amely például fejhallgatókat állít elő az iPhone készülékekhez - szintén leállította az üzemeit és az időszak lezárultáig a meglévő raktárkészletét használja fel a kereslet kielégítésére. A Foxconn (Hon Hai Precision Industry) konszernhez tartozó Eson Precision Engineering a gyárai átmeneti leállításával kapcsolatban hasonló döntést hozott.

A baj két irányból jön: egyrészt a gáz ára az egekben van, másrészt a pekingi kabinet azt akarja elérni, hogy az ázsiai állam áramfogyasztása éves szinten 3 százalékkal csökkenjen, a korábban kitűzött klímavédelmi célok ugyanis csak így érhetők el. A tartományi kormányok nemrég még szigorítottak is az előírásokon, így kimondták, hogy a helyi lakosok nem használhatnak elektromos vízforralókat és mikrohullámú sütőket, míg a bevásárlóközpontoknak korábban kell bezárniuk. Az irodai dolgozókat arra kérték, hogy az épületek alsó három szintjén lift helyett a lépcsőt használják, és a köztéri reklámok világítási idejét is korlátozták.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások