Mindenkit lemosott a játékoknál az Apple

Mindenkit lemosott a játékoknál az Apple

2021. október 12. 17:58, Kedd
Több nagy név együttes eredményét is meghaladta a cég profitja 2019 során.

Az Apple és az Epic Games között kirobbant pereskedés nemrég felemás döntéssel ért véget, ám utóbbi cég ezt követően azonnal fellebbezett, így az ügy várhatóan folytatódni fog. Az időközben közzétett bírósági anyagokban érdekes adatokat találunk, ezek többek között arra világítanak rá, hogy a saját játékokkal nem rendelkező Apple gyakorlatilag mindenkit lemosott a pályáról.

A Wall Street Journal számolt be arról, hogy a cég hatalmas profitra tesz szert ezen a területen, ahogy azt egyéb szegmensekben már megszokhattuk. Az illetékes bíróság által közzétett anyagokból ugyanis kiderült, hogy a vizsgálatok alapján csak 2019-ben 8,5 milliárd dolláros profitra tettek szert a játékok forgalmazásából, ami nyilván az App Store kínálatában elérhető címekre, azok terjesztésére vonatkozik, hiszen ennek során az Apple általában 30 százalékos jutalékot szed be – éppen ez volt az Epic Games kifogása, ők ennek jelentős mértékű csökkentését, illetve az alternatív bevételi csatornák engedélyezését szeretnék elérni.

A fenti szám azért nagyon jelentős adat, mert a hatalmas profit révén a feltüntetett évben ezzel meghaladták a Nintendo, a Microsoft, a Sony, valamint az Activision-Blizzard együttes eredményét. Ez jól rávilágít az online szoftverboltok befolyására és erejére, bár az is fontos szempontnak számít, hogy a széles tömegek az egyszerűbb, szerényebb játékokat részesítik előnyben, amelyek nem igényelnek komoly erőfeszítést részükről. Az App Store garantálja ezen alkotások könnyű és kényelmes beszerzését, a fent említett 30 százalékos jutalék pedig hatalmas bevételi forrást jelent az Apple számára, amely úgy tarolja le a piacot, hogy azon nincs is jelen saját fejlesztéssel – a helyzet némileg emlékeztet az iTunes elterjedésére, amely a nagy zenekiadók számára volt mindig is fájó pont, hiszen ők úgy egyeztek bele a Steve Jobs által megkövetelt feltételekbe, hogy nem látták előre a digitális alternatíva gyors felfutását.

Ezen játékokat egészíti ki az Xbox Game Pass riválisaként elérhető Apple Arcade, amely havi 5 dollárért elérhető a felhasználók számára – az előfizetések jelentősége ezen a téren is elvitathatatlan.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások