Saját chipjeire állna át telefonjainál a Samsung

Saját chipjeire állna át telefonjainál a Samsung

2021. október 17. 11:16, Vasárnap
Ezek gyártását futtatnák most fel, hogy megduplázzák a jelenlegi részesedési arányt.

Az első számú okostelefon-gyártó a legutóbbi hírek szerint komolyan készül az AMD közreműködésével kialakított újabb típus piacra dobására, nemrég ezzel kapcsolatban arról számoltunk be, hogy már megmutatták a Galaxy S22 erejét. Most ezen Exynos-chipek gyártásának felfuttatásáról érkezett friss jelzés, a cég ugyanis saját megoldásait szeretné előnyben részesíteni.

A házon belül fejlesztett SoC-család kapcsán az utóbbi években pozitív és negatív visszajelzéseket egyaránt láthattunk, az Exynos név azonban számos esetben váltott ki komoly kritikát, leginkább a teljesítmény, a hatékonyság, valamint a hőleadás kapcsán. A Samsung saját okostelefonjainak alig 20 százaléka támaszkodik ilyen egységre, a külsős partnereknél (Vivo, Meizu, stb.) ez az arány már 10 százalék alá süllyedt, így bőven van hely a javításra, amit most kezdenének el. A szintén dél-koreai illetőségű ETNews most arról adott hírt, hogy felfuttatnák az Exynos darabszámait, ennek révén viszonylag rövid időn belül megdupláznák az ezeket használó telefonok arányát, amelynek eredményeként idővel akár a Galaxy-okostelefonok 50-60 százaléka is ebbe a táborba tartozna.

Ágazati források elmondása alapján az 5G-eléréssel és a hőleadással kapcsolatos problémákat is sikerült orvosolni, ez mindenképpen fontos szempont a gyártás felfuttatása és a felhasználás kiterjesztése terén, bár arról egyelőre nem szól a fáma, hogy pontosan mit terveznek a soron következő zászlóshajó, a Galaxy S22 összeállításánál. Könnyen lehet, hogy ezúttal is vegyes felállást kapunk majd, vagyis egyes piacokon a Qualcomm csúcskategóriás chipje, az egyéb régiókban pedig az aktuális Exynos-csúcstartó lesz majd ezen készülékekben, ez utóbbi azonban minden bizonnyal az Exynos 2200 lesz, amely már 5 nanométeren készül, az AMD által leszállított grafikus vezérlővel.

A Samsung évi 50-60 millió darabbal növelné az eladott telefonok számát, ehhez szintén arra lesz szükség, hogy a felhasználók kedvező módon reagáljanak a tervekre, valamint az ezek eredményeként piacra dobott telefonok megjelenésére.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások