10 éven belül komoly változásokat hoz a klímaváltozás

10 éven belül komoly változásokat hoz a klímaváltozás

2021. november 13. 10:31, Szombat
Erre figyelmeztet a NASA, amely a kukorica termesztésének visszaszorulását vetíti előre.

A NASA időről-időre beszámol a klímaváltozással kapcsolatos kutatások eredményeiről, ezen a téren a részletes előrejelzésektől sem riadnak vissza. A témában nem sok pozitív hírre akad példa, most is inkább vegyes képet láthatunk, komoly figyelmeztető jelekkel. Legutóbb két küldetés elindulását jelezték, most azonban ismét saját bolygónk szerepel a középpontban.

A Goddard Institute for Space Studies (GISS), valamint a New York-i Columbia Egyetem szakértői közösen készítették el a legfrissebb, kifejezetten a mezőgazdaságra, azon belül is a növénytermesztésre vonatkozó anyagukat, amelyben a kukorica várható visszaszorulására, valamint a búza legalább ennyire valószínű terjeszkedésére fókuszálnak. A hivatalos bejelentésben arról olvashatunk, hogy a legutóbbi, eredetileg 2014-ben elkészült példányhoz képest is jelentős változások szerepelnek a munkában, ezen változásokra pedig maguk a készítők sem számítottak, különösen ami a kukorica termesztésére vonatkozik. Friss előrejelzésük szerint ugyanis ezen növény globális termesztésében az évtized végére akár 24 százalékos visszaesést is láthatunk majd, ami leginkább a magasabb hőmérsékletnek, az esőminták változásának, valamint a felszínen mért nagyobb szén-dioxid-koncentrációnak lesz az eredménye, azok következménye.


Ugyanezen tényezők a búza esetében egy ezzel ellenkező hatást válthatnak ki, ez utóbbi esetében ugyanis a produktum akár 17 százalékkal is megugorhat, ahogy a korábban erre nem alkalmas régiókban is beindul majd a nagyobb volumenű termesztés. A kukorica különösen a trópusi területeken marad majd meg nehezebben, míg a búza az eddig hűvösebb régiókban terjeszkedhet, legalábbis amennyiben a csapat által alkalmazott, két eltérő kategóriába tartozó modellek megbízhatónak bizonyulnak.

Ezek egyike a nemzetközi Climate Model Intercomparison Project-Phase 6, ennek 5 eltérő modelljét egyszerre vizsgálták meg, hogy felvázolják a különböző valószínű pályákat az évszázad végéig tartó periódusra nézve. Ezután az Agricultural Model Intercomparison and Improvement Project 12 különböző modelljébe táplálták be a kapott adatokat, hogy jobban lássák a növénytermesztésben várható jelentős változások összességét, egy szuperszámítógép bevonásával.

A kutatással kapcsolatban kiemelik, hogy még a legoptimálisabb körülmények között is változásokkal kell számolnunk, ezek hatását pedig világszerte érezni fogjuk.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások