Leáll a Galaxy Note-vonal gyártása

Leáll a Galaxy Note-vonal gyártása

2021. december 3. 11:54, Péntek
Ezzel végleg búcsúzik a sorozat, az utolsó példányt egy másik típus váltja majd fel.

A Samsung okostelefonjai kapcsán legutóbb a Galaxy S21 FE várható bemutatkozásáról írtunk, ezt megelőzően azonban már többször felmerült a Galaxy Note-család búcsúzása. Erre most kerítenek sort, az utolsó változat gyártása ugyanis decemberben áll majd le.

Dél-koreai forrás számolt be a napokban a sorozatgyártás hamarosan esedékes leállásáról, ami egyben azt jelenti, hogy a Galaxy Note 20 (és ezzel együtt a teljes telefoncsalád) távozik a küzdőtérről. A lépés nem jelent nagy meglepetést a területet figyelemmel követő felhasználók számára, hiszen a gyártó idén már nem is mutatta be ezen telefon friss változatát, annak közvetlen utódát, ehelyett az S Pen olyan eltérő típusokban kapott helyet, mint a Galaxy Z Fold 3, valamint a Galaxy S21 Ultra. Jól látható volt a törekvés, hogy a stylus iránt továbbra is érdeklődő potenciális vásárlókat ezen két vonal felé tereljék, ezt az opciót pedig a jövőre esedékes sorozat esetében is megtartanák, hiszen továbbra is lesz majd olyan készülék, amely megőrzi ezen funkció támogatását.

Ami a hamarosan bemutatkozó új jövevényeket illeti, ezek közül (legalábbis a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján) a Galaxy S22 Ultra képviseli majd a fenti vonalat, vagyis ez hivatott a Note-sorozat szimbolikus folytatását képviselni. A külsős pletykák szerint megkapjuk majd a tollnak helyet adó speciális tokot, emellett maga a külalak is a Note-család korábbi tagjaira emlékeztet majd, bár a gyártó eközben jóval nagyobb hangsúlyt helyez a hajlítható megoldásokra, ami végre beérni látszik. A Z Fold 3 a hivatalos információk alapján az Egyesült Államokban háromszor gyorsabban fogy, mint a közvetlen előd, a Z Flip 3 előnye pedig az eredeti változathoz (Flip 5G) képest már 40-szeres. Idén 13 millió Galaxy Z-telefont adnának el, ami jelzi az érdeklődés növekedését.

A Note gyártási kapacitását ez utóbbi vonalra vinnék át, tehát a jövőben jóval több hajlítható telefont láthatunk majd.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások