Nem lesz önálló chipgyártás terén az EU

Nem lesz önálló chipgyártás terén az EU

2021. december 2. 15:12, Csütörtök
Ebben még az illetékes biztos sem hisz, ugyanis túl nagy összeget kellene erre áldozni.

Nemrég olvashattunk arról, hogy az Intel több gyártósort is Európába hozna, ez ugyanis a saját bővítési terv szerves részét képezi. Eközben maga az Európai Unió is igyekszik nagyobb önállóságra szert tenni, amire szükség is lenne, ez viszont a költségek miatt megvalósíthatatlannak tűnik.

A közösség versenyügyi biztosa, Margrethe Vestager, a CNBC-nek adott hosszabb interjúban beszélt arról, hogy bár az európai ambíciók megvannak, a szakértők által előrevetített hatalmas költségek miatt valószínűleg semmi nem lesz ezen tervekből, ezen a területen tehát mindössze annyit remélhetünk, hogy sikerül némileg növelnünk a helyi kapacitást és egyben megemeljük a globális piacon belül kimutatott részesedést. Ez utóbbira jellemző példa, hogy míg 1990-ben a globális chipgyártás nagyjából 40 százaléka volt Európában, idén ez már csak 10 százalék körül volt, miközben más régiók óriási ugrást tettek előre – amiben persze döntő szerepe volt a nyugati elitek által támogatott kiszervezési hullámnak, ami egyben a jól fizető munkahelyek megszűnését, valamint az itteni középosztályok életszínvonalának fokozatos romlását eredményezte. Ezen kellene valahogy változtatni, a tervek szerint 2030-ra megdupláznánk saját részesedésünket, ami egyelőre erősen kérdéses.

A kontinens függetlenedése egyenesen reménytelennek tűnik, ahhoz ugyanis, hogy erre meglegyenek az alapok, a közösségnek nagyjából 150 milliárd dolláros befektetést kellene eszközölnie, amelyet közvetlen támogatások, adókedvezmények, valamint erre megfelelő ösztönzők formájában kellene biztosítanunk a szegmensben érintett helyi gyártóknak. Az olyan nagy nevek, mint a Samsung és a TSMC, eközben évente mintegy 30 milliárd dollárt ölnek a további fejlesztési munkálatokba, az új eljárások kidolgozásába, ez a szint pedig gyakorlatilag elérhetetlen az európai országok számára. Emiatt továbbra is a külsős beszállítókra kell támaszkodnunk, vagyis a jövőbeni esetleges konfliktusok nagyon érzékenyen érintik majd a régiót.

A fejlesztések terén elsősorban a régebbi technológiákat célozzuk meg, ezek ugyanis kitűnően felhasználhatók az autók és a háztartási eszközök szegmensében, ahol nincs szükség kifejezetten csúcskategóriás megoldásokra – az okostelefonoknál és a PC-knél viszont nincs esélyünk a felzárkózásra.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások