Alaplapokat hív vissza az Asus

Alaplapokat hív vissza az Asus

2021. december 31. 11:04, Péntek
Egy apró komponenst fordítva helyeztek el, emiatt több alaplap kigyulladt.

Az Asus nem túl gyakran szerepel híreinkben, legutóbb hónapokkal ezelőtt, a ROG Phone 5s várható megjelenéséről írtunk, eközben azonban a cég folytatta a meglehetősen jó hírnévnek örvendő alaplapjainak forgalmazását. Egy friss, már a DDR5-memóriát is támogató típus esetében most gondok akadtak, emiatt a visszahívás mellett döntöttek.

Egészen pontosan a ROG Maximus Z69 típusról van szó, amellyel kapcsolatban az első negatív visszajelzések már december közepén befutottak. Több esetben egészen komoly problémáról számoltak be a felhasználók, a lapok ugyanis lángra kaptak, egy apró komponens jól látható módon elhalálozott, ezt követően pedig nem tudták beüzemelni a konfigurációt, avagy (tűz hiányában) a memóriával kapcsolatos hibát jelzett a számítógép, emiatt pedig szintén nem volt lehetséges a további használat. Egy héttel később maga az Asus is megerősítette a probléma jelenlétét, illetve közölték a tervezett lépéseket.


Egyértelművé vált, hogy egy apró kondenzátor okozza a gondokat, ez ugyanis fordítva helyezkedik el a számára kijelölt ponton. A fordított polaritást természetesen rossz néven veszi az alaplap, emiatt az érintett komponens kiéghet, illetve a memória észlelése nem sikerülhet, mivel az 5 voltos feszültség megvonásával a VRM kikapcsol és nem tudja elvégezni feladatát – ez utóbbiról a „QCODE 53” üzenet értesít minket. A tulajdonosok számára most a mielőbbi szemügyre vételt javasolják, a gyártó pedig közölte az érintett példányok sorozatszámát, hozzátéve, hogy felveszik a kapcsolatot az illetékes hatóságokkal a visszahívás és a megfelelő csere lebonyolítása érdekében.

Eddig néhány hasonló visszajelzést kaptak az észak-amerikai régióban, viszont a beszállítók és a forgalmazók bevonásával igyekeznek kivizsgálni, hogy pontosan mely darabok érintettek még az ügyben.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások