Felvásárolja a Zyngát a Take Two

Felvásárolja a Zyngát a Take Two

2022. január 11. 13:28, Kedd
A kiadó ezzel a lépéssel a mobilos szegmensben terjeszkedne.

A Take Two, valamint annak leánya meglehetősen gyakran szerepel híreinkben, elsősorban a GTA-, valamint az egyéb, legalább ennyire népszerű sorozatok kapcsán. Legutóbb arról írtunk, hogy a Rockstar belebukhat a felújított változat elsietett piacra dobásába, most azonban az anyacég némileg meglepő lépése váltott ki nagyobb visszhangot.

A kiadó hivatalos bejelentésében arról olvashatunk, hogy az elkövetkező hetekben felvásárolják a Zyngát, amely elsősorban a mobilos szférában szerzett magának komoly hírnevet. A lépés némileg meglepő, annak mérete azonban jól jelzi, hogy komolyan gondolják a további terjeszkedést célzó terveket, amelyek már ezt a szegmenst emelik ki. A cég több mint 12 milliárd dollárt költ majd az akvizícióra, megszerezve ezzel a kiszemelt vállalat összes meglévő részvényét, a vezetést azonban nem távolítják el, ehelyett ötvözik a két menedzsmentet, amitől nyilván azt várják, hogy megfelelő módon kombinálják a meglévő tapasztalatokat.

A fenti lépéssel a Take Two a mobilos szegmensben is vezető helyet harcolhat ki magának, hiszen ezzel nemcsak olyan játékokat szereznek meg, mint a Farmville, de megkönnyítik a saját címek portolását, illetve teljesen új fejlesztésekkel egészíthetik ki a meglévő kínálatot. Ugyanígy saját tulajdonba kerül a Zynga által használt Chartboost hirdetőplatform, amely a jövőben a felhasználók, a megfelelő vásárlói kör jobb megcélzását is lehetővé teszi, a felvásárolt cégtől érkező két vezető pedig a mobilos stratégia további alakításáért lesz felelős, amitől szintén az eredmények további javulását remélik.

Az egyes kiadók jól látható módon egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a mobilos szférára, meglátjuk, hogy az elkövetkező hónapokban sor kerül-e majd hasonló lépésekre.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások