Minden rekordot megdöntenek idén a mobilos appok

Minden rekordot megdöntenek idén a mobilos appok

2022. január 17. 17:38, Hétfő
A pandémia egyik mellékhatása a mobilon töltött idő jelentős megugrása.

A két nagy mobilos tábor alkalmazásaival világszerte minden korábbinál több időt töltünk, egyrészt a pandémia folytatódása miatt, másrészt pedig a minden korábbinál jobb és könnyebb elérhetőség révén. Nemrég írtunk arról, hogy már Xbox-konzolokon is elérhetővé válnak az androidos appok, most pedig egy friss felmérés mutatja meg nekünk a fontosabb tavalyi számokat.

Az App Annie tette közzé a napokban saját részletes anyagát, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogy a most lezárult évben jóval több időt töltöttünk ezen alkalmazásokkal, az átlagos idő ugyanis napi 4,8 órára ugrott, már ami a legfejlettebb, legérettebb (amerikai, európai és ázsiai) piacokat illeti. Ezzel egy időben azonban a felhasználók által elköltött összeg is alaposan megnövekedett, ez 2021-ben már percenként 320 ezer dollár volt, ami nagyjából 20 százalékkal magasabb a 2020-ban, vagyis a pandémia elindulása miatt amúgy is kiugró számokat mutató évben látottaknál. A jelek szerint a gyorsulás nem áll le, életünk saját szemünk előtt alakul át még drámaibb mértékben.

Nem túl meglepő, hogy a legnépszerűbb mobilos app a tavalyi évben a TikTok volt, nem is olyan régen már mi is beszámoltunk arról, hogy ez vált a legnépszerűbb weboldallá (platformmá). A felhasználók tavaly csaknem kétszer annyi időt töltöttek ezen alkalmazással, az idei évre vonatkozóan pedig azt vetítik előre, hogy már 1,5 milliárd főre ugrik a havi aktív felhasználók száma, ami a Föld teljes lakosságának csaknem 20 százalékát tenné ki. A második helyen a mindennapok részévé vált YouTube található, amely egyben az abszolút első a streamingappok kategóriájában, a dobogó harmadik fokára pedig a Netflix fért fel, de az anyagban számos további érdekes adatot is megtalálunk.

Számunkra kiemelten fontos, hogy a mobilos játékokra tavaly 116 milliárd dollárt költöttünk, de jelentős mértékben növekedett az online boltokban elköltött összeg is, mint ahogy az élelmiszer kiszállítása is jóval fontosabb szerepet kapott.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások