Putyin egységes orosz álláspontot akar a kriptovaluták kérdésében

Putyin egységes orosz álláspontot akar a kriptovaluták kérdésében

2022. január 30. 12:46, Vasárnap
A nemzeti bank és a pénzügyminisztérium másképp gondolkodik a témában.

Az Orosz Nemzeti Bank a nemrég nyilvánosságra hozott anyagában azt javasolta a helyi pénzintézeteknek, hogy a digitális pénzek termelését és alkalmazását egyaránt tiltsák meg az ügyfeleiknek. A pénzügyminisztérium ugyanakkor ellenezte az elképzelés megvalósítását.

Ivan Csebeszkov, az orosz pénzügyminisztérium pénzügypolitikai részlegének igazgatója azzal érvelt, hogy Oroszország pozíciója a kriptovaluta-tranzakciók és a -bányászat betiltása miatt visszaeshet a csúcstechnológiai iparban. A szakember szerint szabályozniuk kell a dolgokat és nem megtiltani. A szabályozás hozzájárulhat ahhoz, hogy az orosz állampolgárokat megvédjék. A szaktárca kidolgozott egy koncepciót a kriptovaluta-piac szabályozására és a kormány állásfoglalására vár.

Most megszólalt Vlagyimir Putyin orosz elnök is, aki az orosz kormánytagok ülésén közölte, hogy a két félnek meg kell állapodnia egymással, de egyik álláspontot sem támogatta. A politikus hangsúlyozta, hogy az Orosz Nemzeti Bank nem áll a technológiai fejlődés útjában és ezért megteszi a szükséges erőfeszítéseket azért, hogy a legújabb technológiákat vezesse be a területen. Ugyanakkor rámutatott, hogy Oroszországnak bizonyos előnyei származnak a kriptovaluták bányászatából, például áramtöbblete van és megjelent az államban a jól képzett személyzet is.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások