Felelnie kell az Intelnek a Meltdown-Spectre hibákért

Felelnie kell az Intelnek a Meltdown-Spectre hibákért

2022. február 1. 14:56, Kedd
Néhány felhasználó az ügyben már biztosan bírósághoz fordulhat.

2018-ban derült ki, hogy az Intel Meltdown és Spectre sebezhetőségek által érintett processzorainak komoly hibái voltak. Számos ember úgy vélte, hogy az óriáscég tudott a problémáról, de szándékosan hallgatott arról, vagyis gyakorlatilag megtévesztette az embereket, ezért kártérítést kell fizetnie, ráadásul a CPU-k sem adták le azt a teljesítményt, amit a gyártó ígért.

Már a botrány kirobbanása után összesen 32 kártérítési és egyéb keresetet nyújtottak be az Intel ellen. Ezeket később egyetlen eljárássá gyúrták össze azért, hogy gyűjtővádként lehessen kezelni a beadványokat. A céget képviselő ügyvédek elérték egy fő eljárás megtorpedózását azzal, hogy a vádak jogszerűségét kérdőjelezték meg. Ezért a kereseteket módosítani kellett.

A The Register most arról számolt be, hogy a beadványok egy részét jóváhagyta az illetékes bíró. Az érintett kereseteket 7 olyan vásárló nyújtotta be, akik 2017 augusztusa után vették meg a processzorokat. Az összes további vásárlást az eset szempontjából nem fontosnak minősítették, mivel a vállalat abban az időszakban valószínűleg még nem tudott a problémáról. 2017 őszén azonban már más volt a helyzet, de 2018 elejéig késlekedett az információ kiadásával, hogy ne veszélyeztesse a küszöbön álló karácsonyi forgalmát. Vagyis a vállalat akkor a vásárlóknak tudatosan hibás termékeket adott el. Mindez pedig most nagyon sokba kerülhet az Intelnek. Az imázsveszteségen kívül ugyanis komoly kártérítést fizethet, ráadásul nem fogja tudni lemosni magáról azt a bélyeget, hogy a bevétele fontosabb volt, mint az ügyfelei biztonsága. Ez pedig befolyásolhatja a jövőbeli vásárlási döntéseket.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások