A Sony is játékokon belüli reklámokat tervez

A Sony is játékokon belüli reklámokat tervez

2022. április 26. 15:52, Kedd
A cél azonos, viszont a kivitelezés terén némileg eltérhetnek a Microsoft megoldásától.

Alig néhány nappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy külsős értesülések alapján az egyes Xbox-játékokon belül reklámozna a Microsoft, mégpedig további digitális felületek kialakításával, illetve azok elérhetővé tételével. A jelek szerint a Sony sem akar lemaradni ezen a téren, most a japán gyártó kapcsán merült fel hasonló lehetőség.

Ezúttal is külsős beszámoló alapján írhatunk az érdekes elképzelésről, amelynek pontos körvonalait egyelőre még nem ismerjük. Nagyon úgy tűnik viszont, hogy a Sony a PlayStation-platform esetében alakítana ki egy hasonló keretrendszert, amely szintén lehetővé tenné a játékfejlesztők számára a további reklámok elhelyezését, viszont az egyelőre nem világos, hogy ezt milyen úton-módon tehetnék meg a játékok készítői, illetve hogy a Sony mennyiben kérne valamilyen jutalékot az új lehetőség elérhetővé tételéért. Nyilvánvaló, hogy negatív visszhangra számíthatnak, ezt azonban igyekeznek majd minimalizálni.

Az egyik fontos feltétel alapján kizárólag az ingyenesen elérhető alkotások esetében engedélyeznék a további reklámokat, hogy ne idegenítsék el a fejlesztőket és a játékosokat. Az értesülés szerint egyszerre több adtech-céggel konzultálnak (hasonlóan a Microsofthoz), ezek bevonásával anonimizálnák a begyűjtött felhasználói adatokat, amelyek segítenének a reklámok testreszabásában, viszont továbbra is mindent elkövetnek majd annak érdekében, hogy minél több ingyenes játék legyen elérhető a kínálatban, ezek elkészítésére buzdítanák ugyanis a külsős fejlesztőket.

A Sony egyelőre mélyen hallgat a kérdésben, meglátjuk, mennyiben igazolódnak majd be ezen külsős értesülések.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások