Újabb mozifilmből lesz tévésorozat

Újabb mozifilmből lesz tévésorozat

2022. május 9. 16:56, Hétfő
Az Apple TV+ készíti az új sorozatos filmadaptációt.

Az Apple TV+ sorozatot kezdett el fejleszteni a The Prince of Tides című 1991-es mozifilm alapján Tate Taylor készítésében, aminek Pat Conroy könyve, a Hullámok hercege kölcsönzi az alapját. Egy sorozat fejlesztése, illetve fejlesztésének elkezdése azt jelenti, hogy a készítőktől a gyártó stúdió vagy a célplatform berendeli egy pilotepizód forgatókönyvét, amit velük együttműködve fognak végleges formába önteni, hogy aztán ezt követően, ha a forgatókönyv elnyeri az illetékesek tetszését, akkor azt a pilot berendelésével, vagy a teljes első szezon bekérésével honorálhatják. És persze az is előfordulhat, hogy többet nem hallunk egy sorozattervről.

A könyv hivatalos fülszövege a következő: "Pat Conroy olyan bombajó könyvet alkotott, hogy Barbra Streisand egy pillanatig sem habozott a regény megfilmesítését illetően – márpedig ő nem fog bele akármibe! Ez a fergeteges sikerű családregény eddig több mint 2 millió példányban kelt el, a filmet pedig Oscar-díjra jelölték. A férfi főszerepet Nick Nolte vállalta. – A könyv egy családi kapcsolat hátterét boncolgatja kegyetlen alapossággal – mondja Barbra Streisand a regényről. – A megfásult szülők lelki sebeit átörökítik gyermekeikre, és egyéb megrázkódtatások is megkeserítik a Wingo gyermekek életét. Mindezeken túl a Hullámok hercege egy gyönyörű szerelmi történet is, melyben egymásra talál egy férfi és egy asszony, szülő és gyermek, testvér és nővér... mindazok, akik eddig csak önmagukat szerették. – Valósággal elvarázsolt a lehetőség, amit a könyv vetett fel – folytatja. – Igenis az embereknek szembe kell fordulniuk sérüléseikkel ahhoz, hogy egyszer csak legyőzzék őket. Nagyon sok bajba jutott élet megmenthető azáltal, ha feltárjuk a múlt megrázkódtatásait."

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások