Elon Musk szerint az alacsony születésszám fenyegeti a leginkább az emberiséget

Elon Musk szerint az alacsony születésszám fenyegeti a leginkább az emberiséget

2022. május 18. 23:05, Szerda
Elon Musk megint nagyot mondott, ő egyáltalán nem aggódik a környezetszennyezés miatt.

Az üzletember 2021 decemberében azt mondta, hogy jelenleg a Földön nincs elegendő ember és a folyamatosan csökkenő születésszám az emberi civilizációt fenyegeti. A menedzser hozzátette, hogy sokan, intelligens személyek is azt gondolják, hogy túl sok ember él a bolygón, de ennek pont az ellenkezője a helyzet. Úgy véli, amennyiben nem születik több gyermek, akkor a civilizáció darabjaira törik. Musk az öregedéssel kapcsolatban úgy gondolja, hogy fontos az embereknek az, hogy meghaljanak. Amennyiben örökké élhetnének, akkor egy nagyon megcsontosodott társadalommá válhatnánk, amelyben az új ötletek nem lehetnének sikeresek.

Az üzletember most az All-In-Summit nevű rendezvényen kijelentette, hogy szerinte az alacsony születési szám jelenti a legnagyobb fenyegetést az emberiségre. Energia ugyan bőségesen lenne, elég csak a napenergiára gondolni, így inkább a bolygón élő emberek száma miatt kellene aggódni. Minél gazdagabb valaki, annál kevesebb gyereke van. Ugyanígy a felsőbb szintű oktatásban részesültek szintén kevesebb gyereket vállalnak. Teljesen nonszensz dolognak tartja, hogy emberek azért nem vállalnak gyereket, mert az rossz lenne a környezetnek, és szerinte legalább a jelenlegi népességszámot meg kellene őrizni.


A menedzser hozzátette, hogy szinte mindenütt a világban megfigyelhető a lakosság számának csökkenése és ez a legnagyobb fenyegetés a társadalom számára. Hiába lenne az energia ára a jelenlegi egyszázada, nem látja, hogy azt ki használná fel, hacsak nem az autonóm autók és egyéb gépek, de szerinte semmiképp nem az emberek fogják. Az emberiségnek megvan a lehetősége arra, hogy egy erősebben robot-orientált gazdaságra álljon át. Musk a társadalom elöregedésére kitérve úgy fogalmazott, hogy fontos lenne, hogy az emberiség ne azzal érjen véget, hogy mindannyian felnőtt pelenkát hordunk. A cégvezető példaként hozta fel Japánt, ahol a társadalom létszáma az alacsony születésszámok miatt tavaly 600 000-rel csökkent.

Musk nem szolgáltatott bizonyítékot állításainak alátámasztására. Noha egyes országokban valóban csökken a születési arányszám, az ENSZ legutóbbi, 2019-es témába vágó jelentése szerint a világ népessége 2050-ben elérheti a 9,7 milliárd főt a 2019-es 7,7 milliárdról. De ha az aktuális adatok szerint valóban csökkenés is van, ez gazdasági visszaesések idején általános dolog. Japán esetében a hanyatlás oka a gyermekvállalás magas költsége, a szinte nem létező bevándorlás és a nemek közötti egyenlőtlenség.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások