Napster: Működnek a szűrők

Napster: Működnek a szűrők

2001. március 14. 12:05, Szerda
Nagyjából egy évig tartó, több-kevesebb félsikerrel fűszerezett jogi huzavona után a Napster kalózkodás-ellenes törekvései a lemezkiadók legnagyobb örömére, és a felhasználók bánatára hivatalosan elfogadott lett.

Hétfőn este a Napster Inc., az azonos nevű szolgáltatás működtetője elküldött egy hivatalos dokumentációt az USA Szövetségi Bíróságának, amely arról számol be, hogy a szolgáltatás immár megfelel az elmúlt héten kiadott bírósági ítéletben meghatározott követelményeknek, vagyis annak, hogy a szolgáltatásból ki legyenek szűrve a szerzői jogok által védett zeneszámok.

Habár a korábbi hírek szerint a Napster szűrűje már néhány napja működött, a módosítások alatt álló rendszert, amelynek szűrőjét az elmúlt időszakban rengetegen ki próbálták játszani, hétfőn először jelentette be hivatalosan működőképesnek a társaság. A Napster szerint a szűrő még korántsem tökéletes, de már egyértelműen megállapítható belőle, hogy a társaság jó (legális) úton halad.

"Úgy gondolom, a Napster megfelel a bírósági ítéletnek mind a hivatalos levelet illetően, mind hozzáálása terén" - mondta Hank Barry, a Napster vezérigazgatója. A jelenlegi helyzet azonban mindkét oldalról bizonytalan kissé, mivel a Napster technológiája még kialakulóban van, a lemezkiadók tiltólistáját tartalmazó adatbázis összeállítása pedig még csak a napokban kezdődött el.

Barry elmondása szerint a felhasználók különféle trükkökkel jelenleg még fel tudják juttatni a tiltott zeneszámokat a hálózatra, de egyelőre a kiadók is bizonytalanok, mivel még nem tisztázott, hogy az ítélet egészen pontosan milyen feltételeket is takar.

A lemezkiadók által ezidáig a Napsternek adott 135000 zeneszám-címből a bíróság szerint mintegy 46000 szám címét nem szükséges levédeni a hálózaton. A 46000 szám mindegyike a Sony Musictól származik, közölte Barry. A 135000 cím fennmaradó kétharmada szerda éjféltől blokkolva lesz.

Egyes felmérések azt mutatják, hogy a Napster hálózatának felhasználói nem fogytak a szűrők bevezetése után, tehát a rajongókat nem riasztotta el a változás. Emellett viszont gyorsan terjednek a szűrők kijátszására tervezett szoftverek, annak ellenére, hogy a Napster sikeresen rávette egyes, ilyen programok készítőit, álljanak le a szoftver fejlesztésével.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások