Ismeretlen jelekre bukkanhatott a kínai teleszkóp

Ismeretlen jelekre bukkanhatott a kínai teleszkóp

2022. június 19. 20:10, Vasárnap
Több érdekes rádiójelet is regisztráltak, viszont még bőven akadnak kérdések.

Az exobolygók kutatása mellett az idegen civilizációk létezése, illetve az onnan esetleg beérkező jelek témája is gyakran szerepel híreinkben. Legutóbb arról írtunk, hogy több száz bolygóról láthatnak minket, most pedig kínai kutatók jelezték, hogy a saját eszközzel valószínűleg idegen jeleket fogtak el.

A napokban bukkant fel a világhálón a kínai jelentés, amelyet azonban nem sokkal később eltávolítottak az eredeti oldalról. Ebben arra hívják fel a figyelmünket, hogy a Five-hundred-meter Aperture Spherical radio Telescope (FAST) névre hallgató eszközzel több érdekes keskenysávú jelet is elkaptak, amelyek jó eséllyel idegen civilizációktól erednek, mivel a hasonló jeleket a Földön az emberek által használt kütyük (így például repülőgépeké és műholdak) alkalmaznak. Természetesen az sincs kizárva, hogy téves riasztásról van szó, mint ahogy az korábban is történt, a kínai illetékesek most ezt igyekeznek visszaigazolni, viszont azt sem tudjuk, hogy miért távolították el az eredeti bejelentést, ennek okát ugyanis szintén nem közölték.

A Sky Eye becenévre hallgató hatalmas tányér, amely amúgy a világ legnagyobb méretű rádióteleszkópja, többek között pedig arra is alkalmas lenne, hogy a Tejútrendszer magjába küldjünk üzenetet, még 2019-ben regisztrált olyan jeleket, amelyek potenciálisan idegen civilizációktól futhattak be. Egy évre rá, a részletes vizsgálatok után, a listát két gyanús, keskenysávú példányra szűkítették le, idén pedig, az ismert exobolygók hosszas figyelését követően, egy harmadik jelet is regisztráltak, így ezen 3 üzenetre fókuszálnak. Mindenképpen fontos azonban megjegyezni, hogy néhány évvel korábban hasonló jelentés látott napvilágot, később azonban kiderült, hogy hibás emberi eszközök adták le a jelet, így a korai izgalom végül csalódásba fordult át. Arra is volt példa, hogy a mikrohullámú sütőben felmelegített ebéd vezetett hasonló bejelentéshez, ami abszolút melléfogásnak minősíthető.

A kutatók nyilván szeretnék, hogy a FAST legyen az első a visszaigazolt jelek kategóriájában, erre azonban még nincs garancia.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások