RoboDog, a Sony Aibo konkurense

RoboDog, a Sony Aibo konkurense

2001. március 16. 06:05, Péntek
[ZDNET] A japán Sony cég az elmúlt hónapokban már több elektronikus háziállat-robotot is bemutatott. Az angolok ezt persze nem hagyhatták annyiban, gondoltak egy nagyot, és ők is kifejlesztették saját robotállatukat. A brit tudósok által kifejlesztett, RS-01 RoboDog, vagyis robotkutya nevet viselő "háziállat"-ot a jövő héten fogják először bemutatni a nagyközönség számára.

Az angol robottechnikai szakértők többhónapos fejlesztőmunkájának gyümölcseként létrejött RoboDogot egyértelműen a Sony Aibo konkurensének szánják, és a fejlesztők szerint a RoboDog lesz a világ eddigi legnagyobb méretű és legnagyobb tudású robotkutyája. A RoboDog 82 centiméter hosszú, 67 centiméter magas és 37 centiméter széles lesz, így méretei alapján több mint kétszer nagyobb lesz a Sony Aibonál. Az angol robotkutya az Aibó pincsi dizájnjától eltérő külalakkal fog rendelkezni, és leginkább egy harcikutyára fog hasonlítani. A robotkutyát kifejlesztő angliai székhelyű RoboScience cég mérnökei szerint a RoboDog olyan erős lesz, hogy a hátán akár több Sony Aibo dobozt is el tud majd szállítani, ezek szerint tehát a fejlesztőknek van humorérzékük.

A készítők persze nem csak az új robotkutya méreteire büszkék, hanem annak szolgáltatásaira, vagy másnéven tudására is. A fejlesztők szerint a teljesen újfejlesztésű beszédfelismerő technológiának köszönhetően a RoboDog olyan precízen és pontosan fogja majd gazdája utasításait követni, mint ahogyan azt egy díjnyertes élő kutya is tenné. A kutya pontos és hibátlan mozgásához természetesen elkerülhetetlen volt egy nagyfelbontású digitális kamera alkalmazása. Az említett tulajdonságokkal egyébként már a Sony Aibo is rendelkezett, azonban kizárólag a RoboDog képes elektronikus levelek fogadására, mi több, a beépített beszédszintetizátor segítségével képes még azok felolvasására is. Én nem tudom, hogy hogyan illik egy nagytermetű harcikutya dizájnjához az e-mail felolvasás, de ezt a kutya készítői biztos jobban tudják.

A RoboScience cég képviselői szerint az új robotkutya az angol piacon korlátozott darabszámban már ebben a hónapban kapható lesz, a RoboDog áráról azonban egyelőre még nem kívántak nyilatkozni. A cég reményei szerint az új elektronikus háziállat esetében alkalmazott technológiák a közeljövőben a kockázatos aknakereső munkálatokban is alkalmazhatóak lesznek majd. A RoboScience fejlesztőcsapatának vezetője egyébként az a Nick Wirth, aki korábban a Forma 1-ben versenyző Benetton csapat versenyautójának egyik tervezője volt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások