Befutottak a James Webb első képei

Befutottak a James Webb első képei

2022. július 12. 22:33, Kedd
Ezeket továbbiak követik a sorban, ahogy az új eszköz végre megkezdi szolgálatát.

A James Webb hányatott sorsáról az elmúlt években mi is beszámoltunk, a tavalyi fellövés után azonban végre reménykedhettünk abban, hogy hamarosan elindul a tudományos munka, amitől nagyon sokat várnak. Legutóbb arról írtunk, hogy az űrteleszkóp félúton járt a fókuszálásban, most pedig végre befutottak az első részletes felvételek.

A hivatalos oldalon közzétett bejelentésben először egy olyan képet osztottak meg, amely a Near-Infrared Camera (NIRCam) segítségével készült el, ez azonban tulajdonképpen több másik, eltérő hullámhosszokon rögzített felvétel kombinálásaként jött létre. Az ehhez szükséges munka több mint 12 órát vett igénybe, viszont a végeredmény jóval mélyebb, mint amit a Hubble révén valaha elérhettünk, nem beszélve arról, hogy a korosabb eszköz esetében ez általában nem órákat, hanem heteket vett igénybe. A most megjelent képen a SMACS 0723 névre keresztelt klaszter bukkan fel, ez a tőlünk 4,6 milliárd fényévre lévő csoport azonban gravitációs lencseként üzemel, így a mögötte levő, jóval messzebb lévő további objektumok is megfelelő részletességgel bukkannak fel.


A NASA kedd délután osztotta meg a további felvételeket, a bejelentést a hivatalos oldalon és a NASA YouTube-lapján követhettük figyelemmel. A listán többek között helyet kapott a 7600 fényévnyire lévő Carina-nebula, amely az egyik legnagyobb és legfényesebb ilyen objektum az égbolton, az 1150 fényévnyi távolságban elhelyezkedő WASP-96 b exobolygó, egy másik nebula, valamint a Stephan's Quintet, amely az elsőként felfedezett, kompakt galaxiscsoport, erre ugyanis eredetileg még 1877-ben bukkantak.

A James Webb (amelyet a NASA egykori vezetőjéről neveztek el) az elkövetkező időszakban számos újabb adattal és felvétellel bővítheti tudásunkat, ezt a szakemberek és a laikusok is izgatottan várják.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások