Nem mindenki tud egyszerre menni és mobiltele­fonálni

Nem mindenki tud egyszerre menni és mobiltele­fonálni

2022. augusztus 9. 13:38, Kedd
A Rochesteri Egyetem tudósai úgy vélik, hogy közel sem mindenki alkalmas több feladat egy időben való végzésére.

Az a képesség, hogy sétáljunk, miközben másra koncentrálunk - például az okostelefon használatára -, sok embernek veleszületett tulajdonsága. A Rochesteri Egyetem kutatói szerint ez azt is megmagyarázza, hogy miért nem képes mindenki a különböző feladatok egy időben való elvégzésére. A szakértők véleménye alapján ugyanakkor az agyi aktivitás valóban megnő gyaloglás közben, így ez inkább lehetővé teszi a multitaskingot. A kutatást vezető Eleni Patelaki szerint ez vezet ahhoz, hogy az agy még idős korban is jól működik.

A szakemberek 26 egészséges 18 és 30 év közötti fiatalembert vizsgáltak meg. Azt találták, hogy 14-en közülük jobban teljesítettek bizonyos feladatokat séta közben, ami összefüggött a frontális agyműködésük változásával. Ez a jelenség a többi alanynál nem volt megfigyelhető. "Mielőtt teszteltük őket, nem volt semmilyen jelzés arra vonatkozóan, hogy ki melyik kategóriába fog tartozni. Kezdetben azt gondoltuk, hogy mindenki hasonlóan fog reagálni" - nyilatkozta Patelaki. A tudós meglepődve tapasztalta, hogy az alanyok egy része könnyebben tudta elvégezni a dual-taskingot, azaz egynél több feladatot megfelelően, mint az egyetlen feladatot. Az e területen végzett legtöbb tanulmány azt mutatja, hogy a teljesítmény annál inkább csökken, minél több feladatot kell az embereknek egyszerre elvégezniük.

A tesztek során a résztvevőknek egy székben ülve egy sor képet kellett nézniük és minden egyes alkalommal, amikor változtattak valamin, egy gombra kellett kattintaniuk. Az ülve elért teljesítményt személyes viselkedési „alapértéknek” tekintették. Ezután megismételték a kísérletet séta közben. Mindannyiukat elektroenkefalogrammal és a Mobile Brain/Body Imaging System segítségével figyelték, amely az agyi aktivitást, a kinematikát és a viselkedést figyelte. "Szabad szemmel nem észleltünk semmilyen különbséget. Csak amikor elkezdtük elemezni a viselkedésüket és az agyi aktivitásukat, találtuk meg a meglepő különbségeket a csoport idegi jellegzetességeiben, és azt, hogy mi az, ami miatt másképp kezelik a komplex kettős feladatvégzési folyamatokat" - hangsúlyozta Patelaki.

A tanulmányt vezető Edward Freedman kiemelte, hogy a kutatást ki kell terjeszteni az idősebb felnőttekre, hogy azonosítani lehessen azokat az embereket, akik idős korukban is mentálisan fittek és így általuk jobban megértsük a neurodegeneratív betegségek jellemzőit. "Eredményeink azt mutatják, hogy a MoBI támpontokat adhat arról, hogyan reagál az agy a járásra és hogyan reagál a feladatokra. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy belelássunk az idősebb felnőttek agyába, különösen az egészségesekébe" - szögezte le Freedman.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások