Betiltották Indiában a VLC-t

Betiltották Indiában a VLC-t

2022. augusztus 16. 10:19, Kedd
Az ország Kínát sejti a médialejátszó szoftver mögött.

A VLC tavaly volt 20 éves. Az indiai kormány most bejelentette, hogy az országból sem a program hivatalos oldala, sem a letöltési hivatkozásai nem érhetők el. Az Indiatoday magazin rámutatott, hogy a jelenség már néhány hónapja fennáll. Azok az indiai felhasználók, akik megpróbálják felkeresni a szoftver hivatalos honlapját azzal a mondattal szembesülnek, hogy "Az oldalt az indiai elektronikai és IT-minisztérium rendelete nyomán, a 2000. évi indiai IT-törvény alapján betiltották". A már telepített verziókat mindez természetesen nem érinti.

Az intézkedés oka egyelőre nem teljesen világos. Az tény, hogy a VLC-t a Cicada nevű kínai hackercsoport arra használta fel, hogy azon keresztül kibertámadásokat hajtson végre indiai ügyfelek ellen. A tiltás hátterében minden bizonnyal ez áll. Ugyanakkor az is tény, hogy India 2020 óta meglehetősen szigorúan lép fel a kínai alkalmazásokkal szemben. A gyakorlatnak áldozatául esett már a PUBG Mobile és a Camscanner is.

Az indiai kabinet attól tart - és nem alaptalanul -, hogy a kínai kormány a különböző mobilszoftvereken keresztül adatokat gyűjt a helyi lakosságról, illetve azokat fel is használja ellenük. A VLC-t viszont a Videolan nevű francia cég fejleszti és nem áll semmilyen kapcsolatban sem kínai forrásokkal, sem a kínai kormánnyal. Így sokkal valószínűbb, hogy az indiai kabinet alapból be akarja tiltani azokat a forrásokat, amelyeket Kína a saját céljaira használhat fel. A lépést egyébként eddig sem Indiai, sem a VLC nem kommentálta.

A videólejátszó nagyon népszerű Magyarországon is, mert számos hang- és videótömörítési módszert és fájlformátumot támogat, beleértve a DVD-Video-t, a Video CD-t és a streaming protokollokat, képes médiát streamelni számítógépes hálózatokon és képes átkódolni a multimédiás fájlokat. Moduláris felépítése megkönnyíti a bővítmények beépítését az új fájlformátumokhoz, kodekekhez, interfészekhez vagy streamelési módszerekhez.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások