Csúszik a Faraday elektromos autója

Csúszik a Faraday elektromos autója

2022. szeptember 14. 16:26, Szerda
A cég év végi rajtot ígér, ám eközben komoly anyagi problémákkal küzdenek.

Az elektromos autók szegmense kapcsán nem is olyan rég egy érdekes, kifejezetten nehéz terepre szánt dzsipről, annak részleteiről írtunk, ám számos másik fejlesztés van készülőben, hogy az egyéb kategóriák iránt érdeklődő vásárlók érdeklődését is felkeltsék. Ezúttal a Faraday Futures van soron, amely azonban komoly gondokkal küzd.

A kaliforniai telephellyel rendelkező cég eredetileg év végi megjelenést prognosztizált, nem világos azonban, hogy ez miként fog megvalósulni, hiszen a házon belüli fejlesztés sorozatgyártásának már el kellett volna indulnia. Az augusztus legvégén közzétett újabb közleményben ehelyett arról számoltak be, hogy a beszállítói csatornákat érintő problémák miatt valóban komoly csúszás következett be, viszont már gőzerővel dolgoznak a gyártásra szánt példányokon, amelyeknek először a részletes teszteken, valamint az engedélyezésen kell majd keresztül menniük. Kiemelték, hogy újabb 52 millió dollárt vontak be, ez mindenképpen segíteni fog, viszont jóval több pénzre lesz szükségük a piaci megjelenéshez.

A cég tőzsdei árfolyama nagyot esett, miután a második negyedévre vonatkozóan 142 millió dolláros veszteségről számoltak be. Ennek következtében alig 47 millióra csökkent a rendelkezésre álló készpénz, miközben az eredeti tervekben összesen 325 millió dollár bevonásáról volt szó. A cégvezető állítása szerint jó úton haladnak, a kifejezetten luxusigényeket kielégíteni hivatott FF 91 valóban elkészül majd, viszont ezt a külsős megfigyelők némi kétkedéssel fogadták. A típus maga kétségkívül méretes, ez 5,25 méter hosszú, a tervek szerint a 130 kWh-s akkumulátor révén 603 km-es EPA-hatótávval rendelkezik majd, az 1050 lóerőt biztosító elektromos motorral pedig alig 2,4 másodperc alatt érhetné el a 100 km/h-s iramot.

Egyelőre tehát még nem indult be a sorozatgyártás, a csőd lehetősége is felmerült, meglátjuk, mennyiben vészelik majd át a kezdeti nehéz időszakot.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások