Oroszor­szágban is elérhető lesz az új iPhone

Oroszor­szágban is elérhető lesz az új iPhone

2022. szeptember 12. 14:51, Hétfő
A modell és annak változatai a szankciók ellenére megvásárolhatók lesznek.

A napokban mutatta be az Apple az új iPhone 14, 14 Plus, 14 Pro és 14 Pro típusú okostelefonjait, amelyekkel kapcsolatban most kiderült, hogy azok Oroszországban is hozzáférhetővé válnak a helyi állampolgárok számára. Ezt Denisz Manturov orosz kereskedelmi és ipari miniszter megerősítette a RIA Novosti állami hírügynökségnek. A Reuters írta meg, hogy egy jogi könnyítés lehetővé teszi az oroszok számára, hogy megvásárolják az új Apple iPhone készülékeket, annak ellenére, hogy az amerikai cég hátat fordított az országnak. A dolgot az úgynevezett párhuzamos importról szóló rendelet teszi lehetővé.

Az Apple kivonulása és az összes üzlet bezárása miatt az új iPhone modellek és más termékek megvásárlására már nincs lehetőség közvetlenül a gyártón keresztül, azonban a márciusban bejelentett párhuzamos import-szabályozás lehetővé teszi az iPhone 14 korlátozások nélküli importálását, illetve megvásárlását. A rendelet semmi mást nem jelent, minthogy az orosz kiskereskedők a márkatulajdonos engedélye nélkül is importálhatnak termékeket külföldről. Amennyiben külföldön találunk eladót, a bevitel egyszerű.

Arra a konkrét kérdésre, hogy az új iPhone, amelyet az Apple múlt héten mutatott be, importálható-e a rendszer keretében, Manturov így válaszolt: "Miért ne? Ha a fogyasztók meg akarják vásárolni ezeket az okostelefonokat, akkor igen. Lesz rá lehetőség." Manturov szavait alátámasztotta, hogy az MTS orosz mobilszolgáltatónál előrendelhetőek az új iPhone 14 modellek. Az árak a 128 gigabájtos változat esetében 84 990 rubelről indulnak. Az MTS azért jelezte, hogy fenntartja a jogot, hogy az általános szerződési feltételei alapján törölje az előrendeléseket, ha az importtal kapcsolatban problémák merülnek fel. Hozzátették, hogy az érdeklődőknek akár 120 napos szállítási határidővel is számolniuk kell.

Manturov - aki egyben Oroszország miniszterelnök-helyettese is - még a múlt hónapban dicsérte a márkatulajdonosok akarata ellenére bevezetett importprogram sikerét. A rendszer, amely a luxusruházattól az autókig számos nyugati termékekre terjed ki, idén várhatóan 16 milliárd dollár értékű lesz, ami a 2021-es oroszországi importvolumen mintegy négy százalékát teszi ki.

Az Apple márciusban, egy héttel az ukrajnai orosz inváziót követően leállította termékeinek helyi értékesítését. A társaság termékei azonban továbbra is kaphatók az orosz üzletekben. Ez részben azért van, mert a kiskereskedők kiárusítják a régi modellekből megmaradt készleteiket, részben pedig a már ismertetett importszabályok miatt. Az Apple nem reagált az információkra.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások