A Pentium 4 kiadásokat termel az Intelnek

A Pentium 4 kiadásokat termel az Intelnek

2001. március 25. 19:28, Vasárnap
A nyomás, ami az Intel Corp.-re nehezedik a Pentium 4 processzor igen magas ára miatt, arra kényszeríti a chipóriást, hogy az továbbra is fenntartsa a korábban tervbe vett 7,5 milliárd dolláros 2001. évi befektetési keretet.

Elemzők szerint az Intel továbbra is életben kell, hogy tartsa a korábban beharangozott 7,5 milliárd dolláros éves befektetési összeget, mivel a Pentium 4 CPU-k gyártási árának csökkentése további, komoly beruházásokat igényel.
Az Intel néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy két készülőben lévő chipgyára, valamint egy chipfejlesztő létesítménye nem, vagy csak a tervezettnél jóval később fog elkészülni. A szakemberek akkor úgy gondolták, az Intel változtatni fog az IDF konferencián meghirdetett 7,5 milliárd dolláros beruházási tervein, hiszen nem lesz szükség ekkora pénzösszegre.


Craig Barrett, az Intel vezérigazgatója azonban a létesítmények elkészültének csúszásával egyidőben azt is bejelentette, hogy a társaság tervei változatlanok a 7,5 milliárd dolláros beruházást illetően.
Egyes elemzők most azon az állásponton vannak, hogy az Intel a kedvezőtlen piaci helyzet ellenére valószínűsíthetően azért folytatja tovább a beruházásokat, mert egy olyan stratégiát választott, amely következtében mindenképpen fejleszteni kell ahhoz, hogy a Pentium 4 gyártási költségei csökkenni tudjanak. Ezek között a szükségszerű fejlesztések között van feltehetően a 180-ról 130 nm-es csíkszélességű technológiát alkalmazó gyártásra való minél hamarabbi átállás is.

"A Pentium 4 jelenlegi lapkamérete óriási, nagyobb, mint 200 négyzetmilliméter. Hiába emelkedne meg hirtelen a Pentium 4 eladási mennyisége, a nagy lapkaméret következtében az árak nem csökkenhetnének jelentősen." - mondta Danny Lam, a wilmingtoni Fisher-Holstein Inc. piackutató cég egyik elemzője.
"Le kell csökkenteniük a lapka méretét, és ez pedig csak a 130 nm-es technológiára való átállásssal lehetséges." A 130 nm-es csíkszélességgel készülő Pentium 4 CPU-k (Northwood) az év vége felé várhatóak, és lapkaméretük a mostani változatok fele lesz. Az új technológia az olcsóbb előállítás mellett nagyobb órajelek elérését is lehetővé fogja tenni.


Ameddig azonban a Northwood Pentium 4 chipek gyártása nem indul meg, az Intel az AMD-vel való versenyképesség megőrzése érdekében komoly árengedményeket kell, hogy tegyen Willamette Pentium 4-es rendszereire, amelyhez szükséges az a beruházási összeg, amit a társaság nem költ el a leállított és elhalaszott projektekre.
Az elemzők fontosnak tartják felhívni arra is a figyelmet, hogy az Intel mellett az AMD is villámgyorsan át fog állni a 130 nm-es technológiára, és az Intel akkor ismét gondban lesz a Pentium 4 AMD Athlonhoz képest jóval magasabb ára miatt.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások