Csaknem összes autóját visszahívja a Rivian

Csaknem összes autóját visszahívja a Rivian

2022. október 16. 23:06, Vasárnap
Egy apró komponenssel akadtak gondok, ami viszont a kormányzás elvesztéséhez vezethet.

Az elektromos autók területére betörni próbálkozó Rivian kapcsán legutóbb arról írtunk, hogy tovább csúsznak az előrendelések, mivel a cég tovább küszködik a meglévő problémákkal. Most radikális lépésre szánták el magukat, bár ez szerintük nem jár majd jelentős további költséggel.

A Bloomberg hírügynökség beszámolója alapján a gyártó vezérigazgatója küldött ki egy körlevelet a napokban a vásárlóknak, amelyben a tömeges visszahívásra figyelmezteti őket. Ebből kiderül, hogy egy apró komponenssel akadtak gondok, amely egyes esetekben meglazulhat, ez pedig potenciálisan akár az irányítás elvesztéséhez vezethet, mivel lehetetlenné válik a jármű kormányzása. Eddig nem sok esetben fordult ilyen elő, a mai napig leszállított mintegy 13 ezer autóból alig 7 mutatott ilyen tüneteket, személyi sérülés pedig egyetlen esetben sem történt. A biztonság kedvéért azonban gyakorlatilag az összes, eddig értékesített példányt visszahívják.

A vállalat mérnökei ezt követően nyilván átvizsgálják majd az autókat, különös tekintettel a szóban forgó komponensre. Az esetleges módosítást ingyen elvégzik a meglévő szervizközpontokban, egy, a nevét elhallgató forrás pedig azt hangsúlyozta ki, hogy a lépés nem jár komolyabb költséggel a cég számára. Mindenképpen jelzésértékű azonban, hogy ez sorrendben a harmadik ilyen döntés a tavaly év végi megjelenés óta, hiszen korábban már két másik esetben szánták el magukat kisebb visszahívásokra. Először májusban kértek be mintegy 500 autót a légzsákok potenciális meghibásodása miatt, augusztusban pedig 200 példányt vizsgáltak át a biztonsági övek csatolóinak problémái kapcsán.

A beszállítói csatornákkal is gondok akadtak, emiatt a gyártás volumene elmaradt az eredetileg tervezettől.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások