Szépen farag a Samsung előnyéből az Apple

Szépen farag a Samsung előnyéből az Apple

2022. október 24. 23:19, Hétfő
Nyolc éve nem láthattunk ekkora visszaesést, ez viszont nem mindenkit érintett egyformán.

Az okostelefonok piacával kapcsolatban nemrég látott napvilágot egy érdekes előrejelzés, amely szerint alig néhány éven belül a hajlítható megoldások megötszöröződnek majd. Most a terület jelenlegi állásáról futott be egy friss felmérés, amelyben már igencsak csúnya számokat látunk, egy komoly kivétellel.

A Canalys piackutató cég tette közzé a napokban szokásos negyedéves anyagát, amelyben az idei harmadik periódus főbb adatait sorolják fel számunkra. Rögtön kiemelik, hogy a tavalyi hasonló időszakhoz képest egészen csúnya, 9 százalékos visszaesést látnak a globális eladásokban, amire egészen 2014 ősze óta nem volt példa. Jól látható tehát a gazdasági helyzet romlása, ahogy a pandémia alatt felfuttatott (és sok esetben túlfűtött) gazdaságok az infláció következtében megtorpantak – amiben persze a költekezést elősegítő, majd pedig a fékezést célzó jegybanki lépéseknek nagy szerepe volt. Legalább ilyen érdekes azonban az első öt telefongyártó rangsora, a piaci részesedések megoszlása, itt ugyanis nem mindenkit érintett egyformán a globális csökkenés.

A Samsung ugyan picit javítani tudott, 21-ről 22 százalékra növelve saját szeletét, az igazi nyertes azonban a második helyezett Apple volt, amely 15-ről jött fel 18 százalékra, megközelítve a piacot hosszú évek óta vezető dél-koreai riválist. A harmadik helyen álló Xiaomi tulajdonképpen stagnált, miközben a negyedik Oppo 10 százalékra esett vissza, az ötödik vivo pedig már ezen szint alá zuhant. Immár alig 4 százalékpont a különbség a két első között, és nagyon közel vagyunk az ünnepi szezonhoz, amely alatt az almás cég tovább faraghat majd a lemaradásból.

A csúcskategóriás termékeknek nyilván kiemelt szerep jut majd ebben, a Samsung hajlítható változatai, valamint az S-sorozat képviselői az új iPhone 14 ellen harcolnak majd – a jövő év elején viszont befut a Galaxy S23, amely újabb lendületet adhat a gyártónak.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások