Az Apple és a Google mobil­böngészőjét vizsgálják az Egyesült Királyságban

Az Apple és a Google mobil­böngészőjét vizsgálják az Egyesült Királyságban

2022. november 22. 23:21, Kedd
A versenyfelügyeleti eljárás célja kideríteni, hogy korlátozzák-e a felhőalapú alkalmazásokat.

Az ügyben illetékes Brit Verseny- és Piacfelügyeleti Hatóság (CMA) jelezte, hogy vizsgálatot kezdeményezett az Apple és a Google mobilböngészőjének piaci hatalmával kapcsolatban. A hivatal azután döntött így, hogy az általa júniusban indított konzultációra érkezett válaszok "jelentős támogatást" mutattak a kérdés teljesebb tanulmányozására, valamint arra vonatkozóan, hogy az iPhone-gyártó Apple korlátozza-e a felhőalapú játékokat az alkalmazásboltján keresztül.

"Sok brit vállalkozás és webfejlesztő mondta azt nekünk, hogy úgy érzi, az Apple és a Google által meghatározott korlátozások hátráltatják őket. Azt tervezzük, hogy megvizsgáljuk, hogy a hallott aggályok megalapozottak-e, és ha igen, meghatározzuk azokat a lépéseket, amelyekkel javítható a verseny és az innováció ezekben az ágazatokban" - fejtette ki Sarah Cardell, a CMA ideiglenes vezérigazgatója.

A Google azzal védekezett, hogy az Android mobil operációs rendszere nagyobb választékot biztosít a felhasználóknak a szoftverek és alkalmazásboltok területén, mint bármely más mobilplatform. "Lehetővé teszi a fejlesztők számára is, hogy kiválaszthassák a kívánt böngészőmotort, és alkalmazások millióinak indítómotorja volt. Elkötelezettek vagyunk a virágzó, nyílt platformok kiépítése mellett, amelyek lehetővé teszik a fogyasztók számára, és segítik a fejlesztőket a sikeres üzletépítésben" - jelentette ki a webes konszern szóvivője. Az Apple közölte: "konstruktívan" együttműködik a CMA-val, hogy elmagyarázza, hogy megközelítése "hogyan segíti elő a versenyt és a választási lehetőségeket, miközben biztosítja a fogyasztók adatvédelmét és biztonságát".

Az amerikai technológiai óriások - köztük a Google-tulajdonos Alphabet és az Apple - egyre nagyobb figyelmet kapnak a brüsszeli, londoni és más versenyszabályozók részéről. A Google Play Áruház ellen az Európai Unió és Nagy-Britannia trösztellenes hatóságai külön vizsgálatot folytatnak.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások