Kénnel állítanák meg a klímaváltozást

Kénnel állítanák meg a klímaváltozást

2023. január 7. 09:49, Szombat
Egy startup érdekes projektet indítana most el, ez azonban sokak ellenkezését váltja ki.

A címben szereplő téma folyamatosan szerepel híreinkben, nemrég például arról számolhattunk be, hogy az Apple már beszállítóit is klímasemlegességre szólította fel, ami kissé képmutató lépésnek tűnik a cég részéről, hiszen ők maguk nem végeznek gyártói tevékenységet. Most egy startup kezdeményezéséről olvashatunk, amely jóval negatívabb visszhangot váltott ki, a projekt ugyanis közvetlen módon érinti a légkört és azon keresztül az időjárást.

Az MIT az ünnepek alatt közölt egy hosszabb interjút a Make Sunsets első emberével, aki a házon belüli projekt főbb részleteiről beszélt. Ebből megtudjuk, hogy a kaliforniai cég időjárási ballonokkal dolgozna, ezek segítségével pedig a Nap fényét visszaverő kénrészecskéket szórnának a légkörbe, mérsékelve az általunk tapasztalt hőmérsékletet. Az ötlet nem teljesen új, a kén hatását eddig is nagyon jól ismertük, erre jól példa a nagyobb vulkánok aktivizálódása, amelynek révén globális szinten is érzékelhető a hőmérsékletek csökkenése, viszont a megoldással már mi járulnánk hozzá közvetlen módon a folyamathoz, ami sokak ellenkezését váltja ki.

Egyesek azt emelik ki, hogy ezt nem szabadna magáncégeken keresztül lebonyolítani, ez ugyanis nem kellően átlátható és demokratikus. Mások, így például Pásztor János, a Carnegie Climate Governance Initiative részéről a technológia kiforratlanságát említi meg, szerinte a solar geoengineering terén még nem értük el a kellő szintet ahhoz, hogy megfelelő módon felmérjük (és megértsük) a várható következményeket, emiatt pedig nagyon rossz ötlet egy ilyen projekt beindítása. Arról is olvashatunk, hogy a kén nagyobb jelenléte a csapadék mérséklődéséhez vezet, ami helyi szinten komoly mértékben befolyásolja a növényvilágot, azon keresztül pedig az állatokat is – nem beszélve arról, hogy a megoldással további pazarlásra és szennyezésre ösztökélnénk magunkat, hiszen kevésbé kellene törődnünk a károsanyag-kibocsátással.

A cég a tervek szerint 10 dolláros ajánlatokkal csábítaná az érdeklődőket, ezért cserébe 1 gramm ként juttatnának a légkörbe. Eddig 750 ezer dollárt kalapoztak össze, a részecskéket viszont csak később szórnák szét.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások