Új űrruhákat mutatott be a NASA

Új űrruhákat mutatott be a NASA

2023. március 16. 16:45, Csütörtök
Ezeket fogják viselni az űrhajósok amikor visszatérnek a Holdra. Az Artemis III küldetést 2025-re tervezik.

A NASA bemutatta az új űrruhát, amelyet az űrhajósok az Artemis program keretében a Hold felfedezéséhez viselnek majd. Az Axiom Space által készített új ruhát úgy tervezték, hogy javítsa a holdfelszínen dolgozó űrhajósok mozgási képességeit. A március 15-én, szerdán tartott rendezvényen elhangzott, hogy ebben a misszióban fog először a Hold felszínén járni nő és színesbőrű ember. A prototípus sötétszürke borítást kapott, amelyet a For All Mankind című tévésorozaton dolgozó Esther Marquis jelmeztervező tervezett, de a tényleges ruha hőtechnikai okokból fehér lesz.


A NASA űrhajósai a Space Shuttle korszaka óta ugyanazt az alapvető űrruha-konstrukciót használják, és a technológia 40 éve lényegében változatlan maradt. Bár a régi ruha kialakítása ez idő alatt bevált, de az eléggé korlátozza a mozgástartományt. Ahhoz, hogy az űrhajósok kényelmesen tudjanak járni, hajolni és guggolni - ami különösen fontos, ha olyan alacsony gravitációs környezetben dolgoznak, mint a Hold, szemben a Nemzetközi Űrállomás mikrogravitációs környezetével - új ruhára volt szükség. Az új ruha prototípusa - Axiom Extravehicular Mobility Unit (AxEMU) néven - a NASA Exploration Extravehicular Mobility Unit (xEMU) prototípusának néhány fejlesztésén alapul. A fejlesztések középpontjában olyan kérdések álltak, mint a Hold déli pólusán tapasztalható hideg hőmérsékleti viszonyok, valamint a jobb mobilitási és biztonsági követelmények.


Az eseményen Jim Stein, az Axiom Space főmérnöke a ruhát viselve bemutatta, hogy képes lehajolni és leguggolni. Az új kialakítás több ízülettel rendelkezik, különösen az alsó részen, ami olyan mozgásokat tesz lehetővé, amelyek a régebbi kialakításban lehetetlenek lettek volna. Ez megkönnyíti az űrhajósok számára, hogy a holdi környezetben olyan feladatokat hajtsanak végre, mint a járás és a dolgok földről (holdról) való felszedése.

A sisak buborékja fölé egy fénysávot helyeztek a jobb látás érdekében, valamint egy HD videokamerát szereltek az oldalára, így az űrhajós által látottak élőben sugározhatók vissza a Földre. A csizmának szintén különösen jól szigeteltnek kellett lennie, hogy az űrhajósok a Hold állandóan árnyékban lévő régióinak hideg körülményei között is dolgozhassanak. Egy másik jelentős különbség a korábbi ruhakialakításhoz képest, hogy az űrhajós hátulról lép be az AxEMU-ba, nem pedig alulról és felülről, mint korábban.


A korábbi szokásoktól eltérően a NASA nem lesz az űrruhák tulajdonosa, hanem szolgáltatási szerződést köt az Axiom Space-szel, amely azt biztosítja. Lara Kearney, a NASA Extravehicular Activity and Human Surface Mobility programjának vezetője a szerződést ahhoz hasonlította, mintha egy autót bérelnénk, nem pedig birtokolnánk. "A NASA-nak továbbra is a küldetésirányítás és a küldetés végrehajtásáról szóló döntések meghozatala lesz a feladata, de az Axiom ott lesz mellettünk, és gondoskodik arról, hogy a ruha biztonságos legyen, miközben űrhajósaink a Hold felszínén sétálnak" - magyarázta Kearney a bemutató eseményen.

"A NASA és az Axiom közötti partnerség kulcsfontosságú ahhoz, hogy űrhajósokat juttassunk a Holdra, és hogy Amerika továbbra is vezető szerepet töltsön be az űrben. A NASA többéves kutatására és szakértelmére építve az Axiom következő generációs űrruhái nemcsak azt teszik majd lehetővé, hogy az első nő járjon a Holdon, hanem minden eddiginél több ember számára nyitnak lehetőséget a Holdon való felfedezésre és tudományos kutatásra" - mondta Bill Nelson, a NASA igazgatója.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások