Nemsokára jöhet a Jumanji 4

Nemsokára jöhet a Jumanji 4

2023. március 19. 20:19, Vasárnap
El fog készülni a negyedik Jumanji.

2021. tavaszán a ComicBook.com-nak adott interjújában Hiram Garcia, a Seven Bucks Productions produkciós vezetője azt mondta, hogy már dolgoznak a negyedik Jumanji-filmen, bár egyelőre csak a fejlesztés igen korai stádiumában vannak. Az Oscar-gálán pedig Kevin Hart fejtette ki a Varietynek, hogy hamarosan neki fognak állni, éppen a napokban beszélt Dwayne Johnsonnal a film kapcsán, és pár nagy ötletet is megfuttattak egymás között, amik révén lehet, hogy az új epizód a lezárást is jelentheti majd.

Garcia azt is elmondta, hogy kifejezetten nagy terveik vannak a franchise kapcsán, mely a cég egyik legsikeresebb IP-jének számít, ami minden bizonnyal a mozis jelenlét bővítését jelenti más platformokra. De azt mindenképp érdemes kiemelni, hogy a fejlesztés persze még nem jelent biztosítékot arra, hogy elkészülhet a film, ahhoz a stúdiónak is zöld utat kell adnia a projektnek.

Az, hogy minden bizonnyal lesz folytatás minden, csak nem meglepetés, hiszen az eddigi filmek nem csak sikeresek voltak, de a közönség is nagyon szerette őket, és még a kritikusok is elégedettek voltak velük. Miután az első "újkori" film Amerikában 405, a világ többi részén pedig 558 millió dolláros bevételt ért el, a folytatás Amerikában és például itthon is sokkal jobban startolt, azaz a kezdeti érdeklődés nagyobb volt, de ennek ellenére nem érte el az egymilliárdos globális bevételt: Amerikában 320, Amerikán kívül pedig 479 millió hozott.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások