Office XP - az új évezred irodai csomagja

Office XP - az új évezred irodai csomagja

2001. május 30. 17:03, Szerda


Meg kell hagyni nagy izgalommal vártam, hogy végre a kezembe kerüljön a legújabb Microsoft "csoda", az immáron új köntösbe öltözött irodai csomag, más néven az: Office XP.

Érdekes maga a névválasztás is, hiszen a fejlesztés alatt több kódnév is napvilágra került, amely valószínűsíthető volt, hogy a végleges termék neve is egyben, hogy példát említsek: Office 10, 2001, 2002 (ez egyébként a véglegesben is fellelhető, de erről majd később). Az új névvel a Microsoft bizonyára már következő op. rendszerének nevét szerette volna "bevésni" a köztudatba, akik most hallanák először a Windows XP. Az XP rövidítés egyébként az eXPerience szóból ered, jelentése "élmény, tapasztalat".

Ennek a szoftvernek a fejlesztésekor két fontos szempontot szerettek volna szem előtt tartani a redmondi fiúk. Az egyik a már említett új design, bár mivel ezt elsősorban komoly cégek komoly alkalmazottai fogják használni, nem követtek el olyan drasztikus lépéseket mint a megegyező nevű op. rendszernél, pl. a Start menü "megfosztásától", de erről majd egy másik cikkben. A másik és talán fontosabb előbbre lépés a biztonság, mégpedig olyan szinten, hogy a (véletlen) törlés kicsit nehezebb legyen, valamint a program szabálytalan leállásából következő adatvesztést a minimálisra csökkentsék. Ezzel magam is egyetértek, mert mi van ha éppen 40-50 oldalas diplomamunkádat írogatva, egyszer csak "elszáll" a Word.


A fejlődés

Mielőtt bemutatnám magát az Office XP-t, először egy-két mondatban elevenítsük fel történetét, fejlődését. Első üdvöskéje természetesen a Word volt, ami lassan már a tinédzser korba lép. Legelső példánya még a DOS-os időkből származik (1983), képességei még elhanyagolhatóak voltak, nem sokban különbözött a ma ismert jegyzettömbtől. Ellenben 1985-ben megjelent Word 2.0 már sok áttörést hozott magával, támogatta pl. az új lézernyomtatókat, valamint nyomdai minőség is elérhetővé vált a használatával.

Ebben az évben került bemutatásra a Microsoft Excel, a saját fejlesztésű táblázatkezelő (excel = kiemelkedik, jeleskedik). Felettébb érdekes módon először Macintosh platformra írták meg. Már a fejlesztés sem ment zökkenőmentesen, a Microsoft fő programozója személyes ellentétek miatt kilépett a cégtől, majd pár hónap múlva vissza. Eme konfliktus miatt pár hónappal eltolódott bemutató, szinte tipikusan Microsoft-ra jellemzően zajlott. Előző este többször, több forgatókönyv alapján kipróbálták, megtervezték a bemutatásra kerülő feladatsort, szükség is volt rá, mert a program abban az állapotban szinte képtelen volt lefagyásmentesen működni a megpróbáltatások alatt. A bemutató végül is fényes sikert aratott, és több példányt adtak el belőle, mint konkerens társából a Lotus 1-2-3-Jazz-ből.

1991. Elkészül az Excel 3.0 változata.

1992. Egy újabb taggal bővül a család, pontosabban egy relációs adatbázis kezelővel, közismert nevén a Microsoft Access-el.

1993. A Word-öt 10 éves születésnapján már tízmillióan használják.

1997. Megjelenik az Office 97, mely egyesíti a Word, Excel, Access és Outlook szoftvereket.

2000. Kiadják az Office 2000-et, sok fejlesztést magában foglalva, és egy szerintem kedves ötlettel, több segítőtárs áll szolgálatunkra, Gem Géza és "családja kíséretében".


 [1] 2 3 4 5  Következő oldal >>


Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások