Panasonic DVDBurner

Panasonic DVDBurner

2001. június 29. 02:51, Péntek
[Yahoo] A Panasonic képviselői bejelentették, hogy elkezdték a világ első DVD-RAM/R meghajtójának az OEM kereskedőkhöz való kiszállítását, így az hamarosan világszerte kapható lesz.

A Panasonic szerint a DVDBurner névre hallgató újdonság rendkívül jelentős áttörést jelent a DVD-s adattárolásban, hiszen a meghajtó által támogatott lemezek óriási kapacitással, és kiváló megbízhatósági jellemzőkkel rendelkeznek. A Panasonic természetesen a napokban New Yorkban megrendezésre kerülő TechX kiállításról sem hiányozhat, így a korábban PC Expo nevet viselt kiállítás látogatói már akár szemtől szembe is találkozhatnak a Panasonic új DVD eszközével.

A Panasonic szóvivője a TechX kiállításon elmondta, hogy bár az OEM kereskesők már a napokban megkapják az első DVDBurner szállítmányokat, a számítástechnikai kiskereskedőknek még egészen idén októberig várniuk kell az újdonságra. Az újdonságra egyébként egy év garanciát vállal majd a Panasonic, és arról sem feledkezik meg, hogy a megfelelő DVD videovágó/szerkesztő szoftvereket mellékelje a várhatóan 600 dolláros (~180e Ft) áron forgalomba kerülő, ATAPI interfészes DVD-RAM/R meghajtóhoz. A cég az új drive-ot elsősorban azoknak a felhasználóknak ajánlja, akik otthoni körülmények között szeretnének videoszerkesztéssel, és videoanyagok DVD lemezeken való rögzítésével foglalkozni, de természetesen egyéb adatok tárolására is kiváló megoldást jelent majd a Panasonic újdonsága, és a vele kompatibilis lemezek.

A Panasonic DVDBurner képes a 4,7 GB-os kapacitású DVD-R lemezek, valamint a 2,6/5,2 GB-os és a 4,7/9,4 GB-os kapacitású DVD-RAM lemezek írására és olvasására, és természetesen kompatibilis a korábbi CD-R és CD-RW lemezekkel is. A Panasonic képviselői felhívják a felhasználók figyelmét arra, hogy a DVD technológia révén egy lemezen legalább hétszer annyi adatot lehet rögzíteni, mint egy immáron 25 éves technológiát alkalmazó normál CD-n, persze az már más kérdés, hogy egyelőre a DVD lemezek még elég drágák, de a DVD-író eszközök elterjedésével ebben a piaci szegmensben is villámgyors árzuhanásra lehet majd számítani.

4,7 GB-os DVD-R lemezeket használva a Panasonic új DVD-RAM/R meghajtója maximálisan 11,08 Mbps-os adatátviteli sebességre képes, a 4,7 GB-os DVD-RAM lemezek esetében pedig ez az érték 22,16 Mbps. A DVDBurner átlagos hozzáférési ideje DVD-RAM lemezek esetében 75 ms, DVD-R, DVD-ROM és CD lemezek esetében pedig 65 ms.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban