Thief 3

Thief 3

2001. július 22. 21:13, Vasárnap
A Thief 3 fejlesztéséről a projekt vezetője, Randy Smith számolt be a rajongóknak. Ugyancsak az ő áldásával látnak napvilágot az első képek és grafikák a programról. Lássuk, a nem túl lehengerlő második rész után mit hozhat a harmadik próbálkozás!

A Thief 3 készítése teljesen új alapokról - az Unreal engine adoptálásával - indult. Az új motor renderelési képességei sokkal jobbak az első két részhez használt Dark Engine tudásánál, egyszerűen szebb játékot lehet vele készíteni. Ezen kívül Randy egy teljesen új, tehetséges stábot hozott össze a projekthez, akik így jelenleg ION Storm Austin néven futnak.

A lényegre térve: a fejlesztés átlépve a tervezés szakaszát, már javában a megvalósításnál tart. Az ilyenkor szokásos motor- és eszközmódosítgatások után a kezelőfelület, az AI és a karakterek mozgásának programozása is nagyszerűen halad. Már vannak őrök, akik őrjáratoznak, látnak, hallanak, ha észlelnek valakit, keresni kezdik, majd például "Biztosan a patkányok voltak!" megjegyzéssel belenyugszik a kudarcba. Már Garrett (a főhős) is nagyjából használható, lopakodni, lövöldözni lehet vele.

Három küldetés már csaknem késznek tekinthető. "Mindhárom tökéletesen visszatükrözi az erőfeszítéseinket: fantasztikusan néznek ki. Tökéletes Thief hangulatot árasztanak magukból, a grafika pedig egyenesen a jövőbe mutat. Ez a speciális "pályakészítő brigád"-unk érdeme, amelyben művészek és tervezők szorosan együttműködve alkotnak, hogy a külcsín és a játékélmény tökéletes összhangban lehessenek. Amint a három missziót véglegesítettük, jöhet a következő négy!" - írja Randy Smith.

A történet és küldetéstervezés már kikristályosodott, habár ezekről egyelőre szándékosan nem árulnak el semmit. Később persze számíthatunk elcseppentett foszlányokra, de Randy véleménye szerint amúgy is egyre több az olyan hardcore játékos, aki legszívesebben úgy ül neki egy kalandnak, hogy semmit sem tud róla előre.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Összegezve, a Thief 3 fejlesztése remekül halad, sikerült egy nagyon tehetséges csapatot összehozni a készítésére, így semmi okunk aggódni. Amint elég új részletet tudunk meg, természetesen visszatérünk a Thief 3-ra, hátha jobban sikerül mint a 2...

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban