A SirCam még mindig terjed

A SirCam még mindig terjed

2001. szeptember 6. 10:39, Csütörtök
Közel hét héttel azután, hogy a SirCam e-mail vírus elkezdett terjedni, a kártékony féregprogram továbbra is a vírus elterjedtségi "toplisták" élén található.


A Computer Economics piackutató cég szerint augusztus végére a SirCam összesen mintegy 2,3 millió számítógépet fertőzött meg világszerte, és ezzel hozzávetőleg 1 milliárd dollár kárt okozott. Bár az antivírus szoftvereket készítő cégek viszonylag gyorsan kiadták a SirCam vírust is felismerő frissítéseiket, az e-mail féregprogram terjedése nem állt meg.

Vincent Weafer, a Symantec antivírus kutatóközpontjának igazgatója elmondta, a probléma abban rejlik, hogy az átlagfelhasználók nem veszik komolyan az interneten terjedő vírusok által képviselt veszélyt, és nem frissítik vírusirtóikat. "Tudjuk, hogy a házunkat meg kell védeni a veszélyektől, csakúgy, mint az autónkat. Azt is be kellene végre látni azonban, hogy a számítógépünket is védeni kell" - mondta Weafer. A Symantec online felmérése alapján 10 felhasználóból legalább 4 nem használ antivírus szoftvert, vagy még soha nem frissítette a gépével együtt megkapott változatot.

Mint ahogy korábban már beszámoltunk róla, a SirCam e-mail levelek csatolt fájljaként érkezik. A vírus a csatolt fájl megnyitásakor aktivizálódik, és véletlenszerűen kiválaszt egy dokumentumot a számítógépről. A SirCam hozzákapcsolja magát ehhez a dokumentumhoz, és fertőzött e-maileket küld a felhasználó címjegyzékében szereplő összes e-mail címre.

A SirCam-fertőzött e-mail csatolt fájljának neve megegyezik az e-mail témamegjelölésével. A csatolt fájl, amely legalább 130 KB méretű, dupla kiterjesztéssel rendelkezik, amelyből a második valamilyen futtatható (legtöbbször .lnk, .bat, vagy .com) fájltípust jelöl, hogy a vírus aktivizálódni tudjon a rákattintáskor. A levél szövege változó, de minden esetben angol vagy spanyol nyelvű.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások