Bye, bye Socket 423

Bye, bye Socket 423

2001. szeptember 30. 06:54, Vasárnap
A legfrissebb híradások szerint az Intel a napokban világszerte elkezdte kiszórni az utolsó Socket 423-as tokozású Pentium 4-es processzor szállítmányokat a különböző rendszerintegrátor cégekhez, mely egyértelműen annak a jele, hogy a világ legnagyobb chipgyártó cége mielőbb meg szeretné oldani az új Socket 478 tokozású processzorokra történő átállást.

Különböző források szerint az Intel jelenlegi egyetlen Socket478-as beszállítója, a Foxconn Electroincs minden gond nélkül képes az igényelt szállítmányok leszállítására, az Intel pedig nemrégiben bejelentette, hogy még az idei év vége előtt el szeretné érni, hogy a Socket 478-as tokozású Pentium 4-es processzorok piaci részesedése meghaladja a kilencven százalékot, vagyis egyértelmű, hogy a Socket 423-as Intel processzorok napjai meg vannak számlálva.


Az Intel egyébként idén augusztusban kezdte meg az új Socket 478-as Pentium processzorok szállítását, és az első szállítmányok természetesen a nagyobb alaplapgyártó cégeknél kötöttek ki. Az új Pentium 4-es chipek megjelenésük óta világszerte sok helyen még hiánycikkeknek számítanak, mely a szakértők szerint annak köszönhető, hogy egyrészt az Intel rosszul mérte fel az új processzorok felvásárló piacát, másrészt pedig a számítástechnikai kereskedések addig nem nagyon rendelnek ilyen új Pentium 4-es processzorokat, amig a régebbi Socket 423-as chipek teljesen el nem fogynak a raktárokból. A legfrissebb jelentések szerint pedig jelenleg világszerte még óriási mennyiségben találhatók raktáron régebbi tokozású Pentium 4-es chipek, vagyis elképzelhető, hogy a Socket 478-ra történő átállás kicsit lassabban zajlik majd le.

Érdekesség, hogy míg az Intel hivatalosan egy árban hozza forgalomba a Socket 423-as és a Socket 478-as tokozású Pentium 4-es chipeket, addig a rendszerintegrátor cégek számára körülbelül 10-15 dollárral olcsóbban adja a régebbi tokozású processzorokat, melyektől az Intel mihamarabb szeretne megszabadulni. Az Intel egyébként már augusztus folyamán informálta az alaplapgyártó cégeket, hogy tervei szerint a Pentium 4-es frontvonalon hamarosan megtörténik majd a Socket 478-ra történő átállás, melynek következtében a gyártók az idei év harmadik negyedévében elkezdték csökkenteni a Socket 423-as alaplapok gyártását. Az Intel egyébként egyelőre még nem kíván felhagyni a Socket 423-as processzorok gyártásával, de minden bizonnyal csak idő kérdése, hogy mikor kerül majd erre sor.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások