2005. október 28. 18:30, Péntek
A hírek szerint újabb klasszikus horrort dolgoznak fel. Ezúttal az 1978-as
Piranha kerül Hollywood látókörébe.

Az eredeti film egy csapat főiskolás megpróbáltatásait mutatta be, akik az arizónai Havasu tóhoz mennek bulizni. Ám azt nem tudják, hogy a vízben halálos veszedelem les rájuk: húsevő piranhák úszkálnak áldozatra várva.
A remake-et készítő Wild Bunch a
Végképp eltörölni és
A skorpiókirály forgatókönyvét is jegyző Chuck Russellt bízta meg az új történet elkészítésével. A cég eddig mindössze a 2005-ös
A holtak földje című szintén remake nemzetközi forgalmazási jogait tudhatta magáénak. A gyilkos halak újrájára azonban már 25 milliós költségvetést jelöltek ki. A film sikerén múlhat a kis forgalmazó léte.
A forgatást jövő márciusban vagy áprilisban kezdik Amerikában. A szereposztás egyelőre még nem ismert, ahogy a rendező kiléte sem.