Késik az elektronikus útdíjfizetés

Késik az elektronikus útdíjfizetés

2006. június 13. 05:28, Kedd
A korábban tervezett 2007 eleje helyett csak később vezetik be a hazai autópályákon a teherautók számára az elektronikus díjszedési rendszert (ED).

A pályázat kiírója, az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság (Úkig) a napokban visszavonta a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési pályázatot. Tette ezt azt követően, hogy korábban az előminősítésre való jelentkezés május 8-i határidejét egy hónappal meghosszabbította.

Sándor Zsolt, az Úkig stratégiai irodájának vezetője érdeklődésünkre elmondta: az ED- pályázatot azért vonták vissza, mert a rendszer tanácsadói pályázatán nem tudtak eredményt hirdetni. Információnk szerint azért nem derülhetett ki, ki a nyertes, mert időközben a közlekedési tárca visszavonta az erre szánt mintegy 300 millió forintot. Az Úkig ebben a helyzetben most csak reménykedhet, hogy a minisztérium újra "megnyitja a keretet", és akkor újra kezdődhet a pályáztatás.

Ráadásul a két tendernek megfelelő követési távolsággal kell futnia, hisz a tanácsadói pályázat nyertesének kell megszabnia egyebek között az ED üzlet- és díjpolitikáját. Ha tehát a második, vagyis az ED kivitelezésére vonatkozó pályázaton november körül tudnának szerződést kötni a nyertessel, a 2007. eleji dátum semmiképp sem tartható - mondta Sándor Zsolt. Vizsgálják annak lehetőségét is, hogy lehet-e, érdemes-e év közben bevezetni a rendszert, kérdés ugyanis, hogy az miként kezelné az éves bérleteket. Nem kizárt tehát, hogy csak egyéves késéssel, vagyis csak 2008 elejétől vezetik be az elektronikus díjszedést.

Az évközi start mellett szól ugyanakkor, hogy az ED a jelenlegihez képest pluszbevételekhez juttatja a költségvetést. Az ED lényege ugyanis a használatarányos díjfizetés. Ezt pedig az az elektronikus rendszer garantálja, a nyertesnek kell kiépítenie, illetve öt éven keresztül üzemeltetnie. Az ED kialakításának becsült költsége 30-40 milliárd forint, s a pályázati kiírás szerint az indulástól számított öt éven keresztül - az eredeti tervek szerint 2011. december 31-éig - a nyertes cég szedné be az úthasználati díjakat és ennek információnk szerint legfeljebb 20 százalékát tarthatná meg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások