Irodalmi díj mobilon írt regényeknek

Irodalmi díj mobilon írt regényeknek

2006. december 6. 16:24, Szerda
Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban vagy a világ más részein a mobiltelefonokon írt regények gyakorlatilag ismeretlennek számítanak, Japánban viszont immár két esztendeje tart az új őrület.

A mobil készülékeken írt regények a szigetországban lassan már két éve óriási népszerűségnek örvendenek. Nem csoda tehát, hogy most első alkalommal már irodalmi pályázatot is kiírtak, amelyen a zsűri feladata a legjobb művek kiválasztása volt. A pályázatra több mint kétezer könyvet adtak be. A győztes versenyzőnő végül egymillió jenes vagyis körülbelül másfél millió forintos fődíjat vehetett át. Emellett a művét kiadják hagyományos könyvalakban is.

Kérdés persze, hogy a díjak és az elismerések kárpótolják-e azért az extrém igénybe vételért, amit ujjainak kellett elszenvedniük a könyv írása közben. Hiszen egy SMS írása sem egyszerű feladat, hát akkor mekkora kitartást követelhet meg valakitől egy teljes könyv begépelése a mobiltelefonba. S akkor még például a helyesírási vagy nyelvtani korrektúrával kapcsolatos nehézségekről nem is beszéltünk. A Kurianesu című alkotását Towa álnéven beadó nő egy prostituált diáklány és egy dzsigoló között szövődő szerelmet dolgozta fel.

A mobil regények többsége ugyanott születik, ahol az emberek mangákat olvasnak: a japán metrókban. Az első sikeres mobil regény 2000-ben született meg, a címe Deep Love, Ayu No Monogatari volt, a története megegyezik az idei mű történetével. Az írója elsősorban iskoláslányok körében reklámozta az alkotást. Idővel a könyvből nemcsak képregény, de televíziós sorozat is lett.

A mobil regények zömét igazán magukénak érezhetik a japán emberek, hiszen az egyes fejezeteket e-mailben vagy SMS-ben kapják meg és szavazhatnak arról egy adott fejezet végén, hogy miként folytatódjon a könyv története. A mobil regényírásban most már a nagy kiadók is üzletet látnak és a szakemberek szerint a piaci szegmens forgalma elérheti majd a közel 100 millió dollárt. Ráadásul a java csak most jön, hisz a stílus már meghódította Kínát is. Towa szerint azonban a regényírás miatt fellépő ujjfájdalmak komoly problémákat, fájdalmakat (például ínhüvelygyulladást) okoznak neki és a szerzőtársainak, így nem igazán bánkódnak a hagyományos kiadók piaci megjelenése miatt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások