Nem kelendőek a használt szoftverek

Nem kelendőek a használt szoftverek

2009. június 29. 15:37, Hétfő
Pont a gazdasági világválság miatt takaríthatnának meg sok pénzt a vállalatok a használt programok vásárlásával. Ennek ellenére közülük csak kevesen élnek ezzel a lehetőséggel.

A legnagyobb problémát a tisztázatlan jogi helyzet jelenti. A kereskedők és a szoftverfejlesztők, illetve -kiadók közötti vita miatt pedig a vásárlók elbizonytalanodnak. Pedig a használt szoftverek mellett korábban számos ismert személyiség, többek között a müncheni főpolgármester is kampányolt. Nem volt nehéz dolguk, hiszen az érvek meggyőzőek: egy használt program akár 66 százalékkal olcsóbb lehet az új társainál, ráadásul garantáltan legális alkalmazás.

Elvileg a mostani gazdasági világválságnak szárnyat kellett volna adnia a használt szoftverpiacnak, de mégsem ez történt. Pedig a recept egyszerű: a cégek eladják a megunt vagy nem használt operációs rendszereiket, irodai programcsomagjaikat, más pedig örömmel megveszi féláron azokat. A jogi problémák miatt azonban ez egyelőre csak álom. A gondot a szoftverfejlesztők és -kiadók jelentik, akik egyértelműen konkurenciát látnak a saját vagy mások korábbi alkalmazásaiban. Hiszen, ha a régi szoftver is kelendő, akkor ki fogja megvenni az új verziókat? - tehetik fel a kérdést.

"Rendszeresen elmondom a cégek ügyvezető igazgatóinak és IT-vezetőinek, hogy miként takaríthatnak meg több százezer eurót. A végén mégis másképp döntenek. A szoftverpiac 15 százalékát tehetnék ki a használt termékek, de ezt a gyártók meg akarják akadályozni" - jelentette ki Axel Susen, a Susensoftware nevű használt szoftver-kereskedő cég vezetője. Abban egyébként mindkét fél egyet ért, hogy az eredeti CD-k eladhatók, a vita arról van, hogy vajon a licencek is eladhatók vagy sem?

"Jelen pillanatban is vizsgáljuk ezt a kérdést. Azok az ügyfelek, akik nem megfelelő licencekkel ellátott használt programokat vásárolnak, nagy kockázatot jelentenek" - szögezte le Robert Helgerth, a Microsoft menedzsere. A legjobb megoldás, hogy ha a felhasználók vagy a vállalkozások vezetői tájékozódnak, mert így elkerülhetik a későbbi vitákat és pereket. Emellett nem árt tisztában lenni a használt programok jelentette kockázatokkal sem. Mindenesetre a szoftverfejlesztőknek az az érdekük, hogy mindig a legújabb termékeiket adhassák el, azonban közel sem biztos, hogy az emberek igényeinek ne tudna megfelelni egy korábbi szoftverváltozat is. A legjobb példa erre a Windows XP.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások