Stratégiai szövetségre lép a Nokia és a Microsoft

Stratégiai szövetségre lép a Nokia és a Microsoft

2011. február 11. 18:52, Péntek
Stratégiai szövetséget kötött a Nokia a Microsofttal, hogy a piacvezető finn vállalat az amerikai informatikai világcég támogatásával kitörjön jelenlegi szorult helyzetéből.

A bejelentés szerint a Nokia a Microsoft által mobilkészülékekre kifejlesztett operációs rendszert fogja használni a jövőben készülékeiben saját rendszere, a Symbian helyett. A két vállalat új mobil megoldásokat is tervez közösen kifejleszteni, hogy megerősítse pozícióit az okostelefonok gyorsan bővülő piacán. A Nokia az utóbbi időben háttérbe szorult legfőbb riválisaival szemben, elsősorban az Apple iPhone készüléke és a Google Android operációs rendszerének a népszerűsége miatt a Nokia érzékeny piaci veszteségeket szenvedett el az okostelefonok piacán.


Stephen Elop és Steve Ballmer

A Nokia élére a Microsofttól átigazolt Stephen Elop vezérigazgató a döntés után elmondta: a két vállalat erősségeinek kombinációja páratlan globális pozíciót eredményez. A Nokia új stratégiája Magyarország számára sem mellékes, hiszen a komáromi Nokia-gyár az ország egyik legnagyobb exportra termelő vállalata, amely több mint ötezer embernek ad munkát. A Nokia a Microsoft Bing keresőszolgáltatását használja majd telefonjain, a Nokia Maps pedig a Microsoft térképszolgáltatásának része lesz.A telefongyártó tartalom- és szoftveráruházát a Microsoft Marketplace piacterébe intergrálják.A Nokia és az Intel közös fejlesztésében készült MeeGo platform nyílt forráskódúvá válik.

A CCS Insight piackutató kommentárja szerint a Microsoft lehet az együttműködés nagy nyertese, de a szövetség egyik fél számára sem jelent holtbiztos megoldást az Apple és a Google túlerejének megtörésére. A Canalys piackutató adatai szerint a tavalyi negyedik negyedévben a Microsoft operációs rendszerén futó mobiltelefonok piaci részesedése 3,1 százalékra esett vissza az egy évvel korábbi 7,2 százalékról, a legnagyobb piaci részesedést pedig a Google Android operációs rendszerén futó készülékek vívták ki maguknak 32,9 százalékkal. Az együttműködés "óriási előnyt jelent a Microsoftnak" - mondta Pete Cunningham, a Canalys elemzője, rámutatva, hogy a Windows 7 Phone bevezetése vontatottan indult, mivel egyetlen készülék gyártó sem adott neki prioritást. "A Microsoft szemszögéből egy egyszerűen fantasztikus" - tette hozzá.

Miközben az iPhone és az Android egyre nagyobb népszerűségre tesz szert a felhasználók körében, a Windows 7 Phone operációs rendszernek már az is problémát jelent, hogy megvesse a lábát a piacon. "A Windows márka és a Windows Mobile platform kombinációja kevés jelét mutatta az elmúlt néhány hónapban az elfogadottság javulásának egy egyébként pezsgő piacon, még olyan nagy készülék gyártóktól, mint a HTC és a Samsung , illetve számos nagy hálózati szolgáltatótól kapott támogatással, illetve a hatalmas reklámköltségekkel együtt sem" - írja a Sanford Bernstein elemzése. A Windows Phone 7 operációs rendszeren futnak például a Microsoft régi partnere a HTC mobiltelefonjai, a Mozart és HD7 készülékek, a Samsung Omnia 7 és a Dell Venue Pro.


A Microsoft arra számít, hogy az együttműködés "segíti a Windows Phone operációs rendszer elterjedését" a Nokia "hardver fejlesztés és nyelvi támogatás terén szerzett tapasztalatainak köszönhetően, a szoftver használatának különböző árkategóriák széles választékára, több piaci szegmensre és földrajzi régióra való kiterjesztésével". A Microsoft a fejlődő piacok gyorsabb és hatékonyabb megnyitását is reméli még az együttműködéstől, mivel a Nokia és a helyi szolgáltatók között kialakult számlázási rend megkönnyíti majd a Windows operációs rendszeren futó mobiltelefonok vásárlását olyan területeken is, ahol még nem terjedt el a hitelkártya használata.

Előnyös a Microsoft számára az is, hogy a Nokia keresési szolgáltatásai minden eszközön és szolgáltatás keretében a Bing keresőmotorra épülnek majd, valamint a Microsoft adCenter végzi majd el a célzott hirdetési szolgáltatásokat a Nokia teljes készülékcsaládja és szolgáltatásai számára. Az Apple szóvivője Londonban elzárkózott az együttműködés következményeinek kommentálásától, a Google szóvivőjét pedig a Dow Jones hírügynökségnek nem sikerült elérnie.

Ezzel együtt "jelentős" létszámcsökkentést jelentett be Stephen Elop. A leépítések pontos részleteit egy későbbi időpontban teszi közzé a Nokia. A vállalat alkalmazásában 2010 végén 132.500 dolgozó állt. A vezérigazgató szerint a Nokia túl magas költségekkel dolgozik és ezért megtakarításokat tart szükségesnek. A cég komáromi gyárát érintő esetleges leépítésről Simai Anna, a Nokia Magyarország kommunikációs vezetője csupán annyit mondott, ők sem tudnak többet a hivatalos bejelentésnél.

A Nokia adózott eredménye 21 százalékkal csökkent a tavalyi negyedik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, miután a versenytársak vevőket oroztak el a világ legnagyobb mobilkészülék gyártójától, így a csoport globális piaci részesedése 31 százalékra zsugorodott 35 százalékról. A Figyelő TOP 100 tavaly júliusban azt közölte cégbírósági adatok alapján, hogy a Nokia Komárom Kft. árbevétele 1.075,5 milliárd forint volt 2009-ben, miközben adózott eredménye 42 milliárd forintot tett ki. A társaság 2009 januárjában 6.000 főt alkalmazott Magyarországon, ebből 5.500-at Komáromban.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások