Az Apple 45 milliárd dollárt ad vissza részényeseinek

Az Apple 45 milliárd dollárt ad vissza részényeseinek

2012. március 19. 20:16, Hétfő
Hatalmas készpénz-visszajuttatási programot jelentett be ma az Apple, amelynek során összesen 45 milliárd dollárt költ az elkövetkezendő három évben. A vállalat negyedévente részvényenként 2,65 dolláros osztalékot fizet, valamint 10 milliárd dolláros saját részvény vásárlást indít 2013-as pénzügyi évétől.

Osztalékfizetésről és saját részvény vásárlásról döntött az Apple, amelynek keretein belül az elkövetkezendő három évben összesen 45 milliárd dollárt juttat vissza részvényeseinek a társaság. A vállalat az októberrel kezdődő 2013-as pénzügyi évében kezdi meg az összesen 10 milliárd dolláros saját részvény vásárlási programját. Az osztalékfizetés 2012-es pénzügyi évének július elején induló negyedik negyedévétől indul a cégnél, részvényenként 2,65 dolláros osztalékkal negyedévente, ami a jelenlegi árfolyammal számolva 1,8 százalékos osztalékhozamnak felel meg.

Az elmúlt években egyre erősebb lett a nyomás az Apple vezetőségén, hogy mire fordítja hatalmas, az év végére közel 100 milliárd dollárra hízó készpénzállományát. "A megtermelt készpénz egy részét nagyszerű beruházásokra fordítottuk, kutatás-fejlesztésre költöttünk, akvizíciókra, új üzletek nyitására, beruházásokba a beszállítói láncon, valamint az infrastruktúra fejlesztésére. A jövőben tovább költünk ezen területekre. De még ezekkel a beruházásokkal is hatalmas készpénzállományunk maradt a stratégiai lehetőségekre és a működésre. Ezért elkezdünk osztalékot fizetni és saját részvényeket vásárolni" - olvasható a társaság közleményében.


A cég termékeit veszik, mint a cukrot, alig néhány nap alatt már 3 millió iPad 3 elkelt

A vállalat utoljára 1995-ben fizetett osztalékot, még azelőtt, hogy Steve Jobs visszatért volna a cég élére. A tavaly elhunyt alapító kifejezetten az osztalékfizetés ellen foglalt állást, úgy vélte, hogy az nem növeli a részvényesi értéket. Halálát követően azonban Tim Cook vette át a vezérigazgatói posztot, aki nem zárkózik el az osztalékfizetés elől. A társaság a részvény-visszavásárlások terén sem volt különösebben aktív és eddigi legnagyobb felvásárlása 400 millió dolláros volt.

Az Apple árfolyama egyelőre kis elmozdulásokat mutat a nyitás előtti kereskedésben, jelenleg a részvények 0,8 százalékos pluszban tartózkodnak. A higgadt fogadtatás oka abban keresendő, hogy a piaci spekulációknak már régóta tárgya volt, hogy készpénz-visszajuttatási programot indít a társaság. A menedzsment részéről is történtek utalások arra, hogy terveznek valamit a hatalmas készpénzállománnyal. Az Apple legutóbbi, februári közgyűlésén a cég vezérigazgatója, Tim Cook közölte, hogy "aktív megbeszélések" folynak azzal kapcsolatban, hogy mihez kezdjen készpénzállományával a cég.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások